Járvány

2020.11.30. 12:57

Csaknem tízezer új beteget regisztráltak Ukrajnában

Valamelyest mérséklődött a hétvégén a koronavírus-fertőzés terjedése Ukrajnában, hétfőre kevesebb mint tízezer új beteget jegyeztek fel egy nap alatt, az egészségügyi miniszter szerint azonban a helyzet még mindig „feszült”.

A hivatalosan közölt adatok alapján vasárnap 9946 esettel 732 625-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma, az elhunytaké pedig újabb 114 áldozattal 12 327-re. Szombaton még csaknem 13 ezer új beteget regisztráltak. Eddig 345 149-en gyógyultak meg, viszont az aktív betegek száma 375 149-re emelkedett. A legtöbb új beteget, 1460-at ismét az ország legfertőzöttebb területén, a fővárosban jegyezték fel vasárnap, velük az eddig igazolt fertőzöttek száma Kijevben meghaladta a 70 ezret, az elhunytaké pedig 1292-re nőtt.

Az elmúlt napon 1161 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús beteg került kórházba.

Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter napi tájékoztatóján továbbra is feszültnek nevezte az ukrajnai járványhelyzetet. Kiemelte, hogy az elmúlt héten 96 936 új fertőzéses esetet regisztráltak az országban, azaz csaknem hétezerrel többet, mint az azt megelőző héten. Ezzel együtt a múlt héten 11 606 beteg került kórházba, míg a megelőző héten 10 597.

A tárcavezető közölte, helyetteseivel rajtaütésszerűen tesznek látogatásokat az ország különböző kórházaiban, hogy személyesen mérjék fel az állapotokat. Ezt azután jelentette ki, hogy a múlt hét végén a nyugat-ukrajnai Lviv megyében lévő zsovkai kórházban áramkimaradás miatt meghalt két beteg, akik lélegeztetőgépen voltak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában