Ostrom alatt áll Európa

2020.03.10. 20:19

Bulgária uniós támogatást kér a határrendőrség jobb felszerelésére

Bulgária 130 millió euró uniós támogatást kér, de közvetlen segítséget vár Németországtól is.

Bulgária 130 millió euró (44 milliárd forint) uniós támogatást kér a határrendőrség felszerelésére, hogy jobban felkészülhessen egy súlyos migrációs válságra – közölte Bojko Boriszov bolgár miniszterelnök kedden Szófiában.

A kormányfő a bolgár kabinet keddi ülését megelőzően arról is beszélt, hogy Bulgária „közvetlen segítséget” is vár Németországtól.

Görögország és Bulgária is megerősítette határvédelmét, miután Ankarában február 29-én közölték, hogy Törökország „már nincs abban a helyzetben, hogy fel tudja tartóztatni a menekülteket”, és megnyitják a határokat az Európa felé igyekvők előtt.

Kraszimir Karakacsanov bolgár védelmi miniszter március elején közölte, hogy kivezényelték a határra a csendőrséget a 259 kilométer hosszú bolgár-török határ védelmének megerősítésére. Ellentétben azonban a görög-török határszakasszal a bolgár-török határra a szófiai kormány szerint eddig nem nehezedik nagy migrációs nyomás. A bolgár-török határt szögesdrót-kerítéssel, illetve hő- és térfigyelő kamerákkal védik. Készültségbe helyezték emellett a bolgár hadsereget is, hogy szükség esetén ezer fős katonai kontingenst küldhessen a határra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában