kilenc milliót gyűjtött össze

2019.06.18. 18:18

Börtönre ítélték a diákjaitól pénz kicsaló tanárnőt

A kecskeméti pedagógust 138 rendbeli csalás miatt nem jogerősen egy év nyolc hónapra ítélte a Kecskeméti Ítélőtábla.

Az ítélet szerint az anyagi gondokkal küzdő tanárnő 2016 tavaszán hatnapos franciaországi kirándulást hirdetett meg kezdetben az iskola tanulói, később mások részére is. Azt ígérte, a 45 ezer forintos részvételi díj az útiköltségen felül fedezi a szállást, a félpanziós ellátást, a belépődíjakat és egy sétahajózást is a Szajnán. A kedvező lehetőséget a jelentős előfoglalási és diákcsoport-kedvezménnyel, valamint a sokéves utazásszervezési tapasztalata révén kiépített kapcsolataival magyarázta.

Az utazásra jelentkező 213 embernek a tanárnő október elején valótlanul arról számolt be, hogy a szállást és a buszokat is lefoglalta. A kirándulást azonban a tervezett október 31-i indulás előtti napon e-mailben lemondta azzal az indokkal, hogy öt jelentkező adatlapját nem kapta meg, így a diákcsoport-kedvezményt nem tudja érvényesíteni.

Valójában meg sem akarta szervezni az utazást.

A kirándulás lemondását követően az utazásra jelentkezők egy parkolóban találkozót szerveztek a tanárnővel és kérték, hogy bizonylatokkal igazolja a buszrendelést és a szállodai foglalásokat. A találkozó során a tanárnő valótlanul azt állította, hogy egy budapesti cégtől bérelt buszokat, majd később a becsapott embereknek egy általa hamisított bizonylatot is elküldött e-mailben, azt a látszatot keltve, mintha a busztársaságnak két részletben átutalta volna az utazás díját.

A vádlott az elmaradt utazást követően még heteken át hitegette a jelentkezőket, hogy a befizetett részvételi díjakat visszatéríti, különféle kifogásokra hivatkozva azonban rendszeresen kibújt fizetési kötelezettsége alól; 138 sértettől több mint 9 millió forintot vett át, amit két ember kivételével nem térített meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában