Böjte Csaba is a nemzeti régiók melletti kiállásra buzdít

Miközben az online felületen a nemzeti régiókért indított polgári kezdeményezés támogatóinak száma meghaladta a százezret, Böjte Csaba ferences szerzetes is csatlakozott a kezdeményezéshez.

Torockó, 2019. október 23. Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, az árva gyermekeket gondozó Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója Erdélyben, a torockói Kis Szent Teréz Gyermekvédelmi Központban 2019. október 23-án. Ezen a napon Novák Katalin, az Emberi Erõforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelõs államtitkára és Böjte Csaba meglátogatta a központot. MTI/Biró István

Forrás: MTI

Fotó: Biró István

„Arra kérem a barátaimat, ismerőseimet, hogy írjak alá a kezdeményezést, és másokat is biztassanak erre!” – írta közössági oldalán az erdélyi árvákat gondozó tevékenységéről ismert ferences szerzetes. A Dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője az online aláírási honlap címét sem felejtette el beidézni, hogy a biztatása minél könnyebben célba érjen.

Miről is szól a kezdeményezés, és miért támogassuk mi is?

A Székely Nemzeti Tanács által útjára indított polgári kezdeményezés – melynek sikeréhez legkevesebb egymillió támogató aláírásra van szükség legalább hét uniós országból – a közvetlen demokrácia eszközével élve kívánja elérni, hogy az Európai Unió fejlesztéspolitikáján belül kiemelt figyelmet kapjanak az olyan nemzeti, nyelvi, kulturális sajátosságokat őrző régiók, mint amilyen például a Székelyföld. Ezeknek a több esetben közigazgatási hatáskörökkel sem rendelkező régióknak teremtene lehetőséget a kezdeményezés, hogy megőrizzék sajátosságaikat, amelyek fennmaradása veszélynek van kitéve. Mint arra az adásban Dabis Attila rámutatott, az ENSZ kulturális szervezete, az UNESCO több mint 150 veszélyeztetett nyelvet tart számon Európában, köztük például a csángó magyart, a baszkot vagy a bretont. Ezen nyelvek az emberiség egyetemes kultúrájának fontos részét képezik, így az Unió nem nézheti tétlenül ezek elsorvadását.

Ön így csatlakozhat

A polgári kezdeményezést ezen a linken, a „Támogatom” fülre kattintva interneten keresztül bárki aláírhatja. Szükség esetén a kitöltéshez az anyaországi magyarok " target="_blank" rel="noopener noreferrer">az itt található videóban kaphatnak segítséget, az erdélyi magyarok pedig itt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában