Veronai tragédia

2018.11.08. 09:14

Bocsánatkérő levelet küldött a buszsofőr

V. János egy szűkszavú levelet juttatott el a Szinyei Merse Pál Gimnázium igazgatójához, amelyben részvétet nyilvánít az elhunytak miatt. A hozzátartozók szerint ez nagyon kevés.

Emellett az igazgató belátására bízta, hogy eljuttatja-e a hozzátartozókhoz – írja a Bors.

A lap birtokába jutott az a nyolcsoros levél, amelyben V. János, a veronai busz­tragédia sofőrje részvétet nyilvánít. A férfi azt írja, hogy csak hónapokkal a baleset után tudta meg, hogy mi történt.

„Mivel a sítúrát az Önök iskolája szervezte, Önnek szeretném ezúton kifejezni őszinte részvétemet a balesetben elhunyt diákjaik és tanáraik, illetve felnőtt hozzátartozóik miatt. Kérem, belátása szerint tolmácsolja ezt a hozzátartozók felé”

– fogalmazott a buszsofőr.

A címzett, a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium igazgatója elküldte a levelet az érintett szülőknek, akik szerint döbbenetes, hogy V. János ennyivel elintézi a dolgot, és ettől megnyugodott a lelkiismerete. Számukra azonban ez a gesztus kevés.

„Elképesztő, hogy azért küldte oda a levelet, mert a gimnázium volt a megrendelő, és az ő diákjai ültek a buszon ahelyett, hogy elénk állna és elmondaná, mi történt a baleset idején.

Igaz, az elmúlt közel két évben ez volt a legnagyobb gesztus, amit tett az elhunytak felé” – vélekedik Szendrei Endre, aki az unokahúgát vesztette el a balesetben.

A szülők korábban lapunknak elmondták, hogy azért fájó számukra a sofőr hozzáállása és bujkálása, mert szeretnének hiteles információt kapni gyerekeik halálának pontos körülményeiről, ami segítené számukra a tragédia feldolgozását. Ez azonban azóta sem történt meg.

Ugyanakkor kiderült, hogy 2017 januárjában nem is V. János indult volna a busszal Franciaországba, hanem egy budapesti sofőr. Az iskola egy másik buszra kötött szerződést. Az út előtt nem sokkal született az a döntés, hogy V. János és Kalmár Zoltán indulnak el közösen.

„Cégen belül is többen azt gondolták, hogy ezt a két sofőrt nem szabad összeültetni az egészségi állapotuk miatt, ráadásul két idősebb sofőrről van szó. Valaki mégis így döntött. Ha így alakul, talán a gyerekek ma is élhetnének – mondta a lapnak egy informátor.

Úgy tudják: az elhunyt sofőr Kalmár Zoltán családjának sem nyilvánított soha részvétet V. János, pedig előtte 30 éven át kollégák és barátok voltak.

A teljes levél:

Tisztelt Igazgató Úr!

Egészségem – mind fizikai, mind lelki – mostanra engedi meg, hogy írni tudok Önnek.

Én voltam annak a busznak az egyik autóbusz-vezetője, amely egy évvel ezelőtt, 2017. január 20-án Veronánál balesetet szenvedett. Kollégám a baleset következtében elhunyt, én súlyos sérüléseket szenvedtem, de túléltem a balesetet. A baleset után hónapokkal tudtam meg, mi történt, hogy a balesetben 11 gyermek és 6 felnőtt hunyt el.

Mivel a sítúrát az Önök iskolája szervezte, Önnek szeretném ezúton kifejezni őszinte részvétemet a balesetben elhunyt diákjaik és tanáraik, illetve felnőtt hozzátartozóik miatt. Kérem, belátása szerint tolmácsolja ezt a hozzátartozók felé.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában