haditechnikai bemutató

2019.05.19. 12:23

Benkő Tibor: a honvédség új fejlődési pályára lép

A rendezvénynek az is a célja, hogy a honvédség együtt ünnepelhesse a honvédelem napját a társadalommal.

Budapest, 2019. április 24. Benkõ Tibor honvédelmi miniszter a Haderõfejlesztési Program keretében beszerzett honvédségi tûzszerészeszközök átadásán a Magyar Honvédség budapesti hadikikötõjében 2019. április 24-én. Új eszközöket, járõrautókat és védõruházatot kaptak a tûzszerészek. MTI/Szigetváry Zsolt

Forrás: MTI

Fotó: Szigetváry Zsolt

Magyar Honvédség új fejlődési pályára lép – hangsúlyozta a honvédelmi miniszter vasárnap Budaörsön, családi nappal egybekötött haditechnikai bemutatón.

Mint elmondta, itt olyan eszközökkel ismerkedhetnek meg a jelenlévők, amelyekkel a honvédség már rendelkezik, és egyaránt alkalmasak a hagyományos, a modern és a hibrid hadviselés műveleti feladatainak ellátására.

Emellett a rendezvénnyel a cél az is, hogy a honvédség együtt ünnepelhesse a honvédelem napját a társadalommal. „A honvédség egy nagy család” – fogalmazott a miniszter, hozzátéve: azt szeretnék, ha ez a család a jövőben még tovább bővülne.

Kiemelte: arra törekednek, hogy a magyar katonák olyan eszközökkel rendelkezzenek, amelyek a 21. századi kihívásokra kellő mértékű választ tudnak adni.

Azt szeretnék, hogy az emberek valóban békében élhessenek – hangsúlyozta Benkő Tibor.

Napjainkban rendkívül gyorsan változik a biztonsági környezet a világban, Európában, Magyarország környezetében is – jegyezte meg a miniszter. Majd Julius Caesart idézve leszögezte: „ha békét akarsz, készülj a háborúra”.

Ugyanakkor aláhúzta: a katonák nem akarnak háborút, a békét kívánják megőrizni. Minden felelősségteljesen gondolkodó vezetőnek kötelessége, hogy gondoskodjon hazája, országa, népe biztonságáról.

Szerinte olyan katonákra van szükség, akik követik az 1848-as forradalom és szabadságharc hőseinek emlékét. Emlékeztetett arra, hogy 1849. május 21-én a forradalom és szabadságharc „legékesebb” ütközetében a magyar katonák visszafoglalták Budát. Ennek emlékére május 21. a honvédelem napja.

Borítókép: illusztráció: Benkő Tibor honvédelmi miniszter a Haderőfejlesztési Program keretében beszerzett honvédségi tűzszerészeszközök átadásán a Magyar Honvédség budapesti hadikikötőjében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában