Ország-világ

2020.11.03. 15:40

Benkő: felkészültnek kell lenni a biztonság megőrzésére

Olyan képességeket kell építeni az országoknak, köztük Magyarországnak is, amellyel garantálni tudják állampolgáraik békéjét, biztonságát.

Budapest, 2020. november 3. Benkõ Tibor honvédelmi miniszter (j) és Matej Tonin szlovén védelmi miniszter a tárgyalásukat követõen tartott sajtótájékoztatón a Hadtörténeti Intézet és Múzeumban 2020. november 3-án. MTI/Soós Lajos

Forrás: MTI

Fotó: Soós Lajos

Az elmúlt időszakban Franciaországban és a hétfő este Bécsben történtek mind azt mutatják, hogy „jogos az aggodalom”, készülni kell, és felkészültnek kell lenni a béke, a biztonság, a stabilitás megőrzésére – jelentette ki Benkő Tibor honvédelmi miniszter a szlovén védelmi miniszterrel tartott közös sajtótájékoztatóján kedden, Budapesten.

„Nem engedhetjük meg, hogy terrortámadások veszélyében éljünk, és majd gyermekeink, unokáink ilyen körülmények között nőjenek fel” – fogalmazott Benkő Tibor. Magyarország ezért kezdte meg a Magyar Honvédség honvédelmi és haderőfejlesztési programjának végrehajtását – tette hozzá.

Kiemelte, hogy olyan képességeket kell építeni az országoknak, köztük Magyarországnak is, amellyel garantálni tudják állampolgáraik békéjét, biztonságát és amellyel hasznos tagjai lehetnek egy kollektív védelmi rendszernek.

Benkő Tibor azt mondta: a honvédelmi és haderőfejlesztési programjával Magyarország jelenleg élen jár a térségben, tapasztalataikat pedig szívesen megosztják a partnerországokkal, köztük Szlovéniával is.

Mint megjegyezte: Szlovénia is nagy ütemben haderőfejlesztésbe kezdett, amelynek ugyancsak része a hadiipar és a hadiiparok közötti együttműködés megteremtése.

A honvédelmi miniszter beszámolója szerint szlovén kollégájával nyílt, őszinte, mindenre kiterjedő beszélgetést folytattak. A két ország közötti 20 éve kezdődött szoros együttműködést most kiterjesztik a haderőfejlesztésre és a hadiipar fejlesztésére is.

Benkő Tibor azt is elmondta: szlovén kollégája meghívta, hogy a Szlovéniában december közepére tervezett közép-európai védelmi miniszteri találkozó előtt, vagy után látogassanak el közösen az első világháborúban elesett katonák ottani emlékművéhez.

Matej Tonin, Szlovénia védelmi minisztere felidézte: „az első világháború mindkét országra rányomta a bélyegét”. Szlovéniában, az Isonzó fronton számos magyar katona vesztette életét. Az ő emléküket is őrzi első világháborús emlékművük. A miniszter nagyra értékelte Magyarország fáradozásait az első világháborúban elesett katonák emlékének gondozásában. Ebben Szlovénia is próbál segíteni – mondta.

A szlovén védelmi miniszter gratulált Benkő Tibornak és csapatának az elmúlt években a haderőfejlesztésben elért eredményekért. Azt mondta: látható, hogy Magyar Honvédség folyamatosan fejlődik, azt folyamatosan fejlesztik. Ezért most Benkő Tiborral folyatott tanácskozásukon fontos pont volt a haderőfejlesztés és a haditechnikai eszközök modernizálásával kapcsolatos tapasztalatcsere.

Kitért arra is, hogy Szlovéniában a mentőszolgálat és az egyéb mentést végző szolgálatok a védelmi minisztériumhoz tartoznak. Ennek kapcsán elmondta: érdekes és hasznos gyakorlatokat láttak a magyar kollégáknál. Elismeréssel szólt például a természeti katasztrófáknál és veszélyhelyzeteknél bevetett mentőcsapatok felszereléséről.

Felszólalása végén Matej Tonin köszönetet mondott Magyarországnak a Szlovénia légterében végzett légtérrendészeti feladataiért is.

A sajtótájékoztatón kérdezték a minisztereket a haderőfejlesztési együttműködésről, s hogy Szlovénia tervez-e vásárolni a zalaegerszegi üzemből, ahol páncélozott harcjárműveket fognak gyártani.

Matej Tonin azt mondta: Szlovénia most kezdett a haderő modernizálásába. Ennek során elsődleges fontosságú, hogy gazdaságos és költséghatékony legyen a beszerzés.

Benkő Tibor hozzátette: a környező országok – köztük például Szlovénia és Horvátország – jelentős haderőfejlesztésbe kezdtek.

Emellett a környező és a távolabbi országok is folyamatosan cserélni fogják a régi haditechnikai eszközöket, ezért úgy gondolják, hogy zalaegerszegi üzemnek – ahol a legújabb típusú harcjárművet, a Lynxet gyártják majd – lesznek felvevő piacai.

Bíznak benne, hogy Szlovénia is köztük lesz majd.

Ugyanakkor megjegyezte, hogy legkorábban 2023-ban gördülhetnek majd le az első harcjárművek a gyártósorról.

Borítókép: Benkő Tibor honvédelmi miniszter (j) és Matej Tonin szlovén védelmi miniszter a tárgyalásukat követően tartott sajtótájékoztatón a Hadtörténeti Intézet és Múzeumban 2020. november 3-án.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában