Ország-világ

2020.07.11. 08:55

Bayer Zsolt halálát kívánta, most pedig a kormányzati oldalak meghekkelésére buzdít az egyetemi oktató

A meghekkelésre buzdító tanárember bejegyzését egy másik BGE-s adjunktus is megosztotta.

A kormányzati oldalak és kommunikáció meghekkelésére buzdít közösségi oldalán Bajomi-Lázár Péter – írja a PestiSrácok.hu.

Az egyetemi oktató azzal került a figyelem középpontjába, amikor 2017 őszén Bayer Zsolt halálát kívánta egy konferencián, majd az esetet követően távozott a Budapesti Gazdasági Egyetem intézetvezetéséből. Pikáns, hogy azóta ismét jelen van a Külkereskedelmi Kar életében, ahol – a honlapon közzétett információ szerint – az ellenzéki tábor egyik fő hangadója szerdánként tart fogadóórát. Az éppen kormányzati oldalak meghekkelésre buzdító tanárember bejegyzését egy másik BGE-s adjunktus is megosztotta, aki a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen is tart előadásokat, óraadóként.

A Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) elfogadta Bajomi-Lázár Péter intézetvezető lemondását, aki egy ellenzéki konferencián a sajnálatát fejezte ki afölött, hogy Bayer Zsolt jobboldali publicista még él – minderről még 2017 októberében írt a magyar sajtó. A BGE Társadalomtudományi Intézetének vezetője azzal került a figyelem középpontjába, amikor egy ellenzéki konferencián arról beszélt, mennyire sajnálatos, hogy Bayer Zsolt, a Magyar Idők publicistája még él. Mint arról a PestiSrácok.hu is beszámolt, a botrányos kijelentés miatt etikai vizsgálat indult Bajomi-Lázár ellen, akinek távozásáról akkoriban az Index számolt be elsőként. Bajomi-Lázár ugyanis nekik nyilatkozott elsőként, a tanszékvezető érezhetően tompítani akarta a következményeket, az Index pedig ehhez készségesen felületet is biztosított – írta az Origo. Bajomi-Lázár többek között azt állította, hogy ő maga tájékoztatta az egyetem vezetését, hogy hibát követett el és azt is ő ajánlotta fel, hogy távozik az intézetvezetői tisztségéből. Ezzel szemben viszont az igazság az, hogy Bajomi-Lázár másfél nappal az ominózus konferencia után kért először bocsánatot, miután az Origo megkereste a BGE-t az ügyben és botránnyá avanzsálódott az ellenzéki konferencián elhangzott beszéde. A BGE a PestiSrácok.hu-t arról tájékoztatta: a vizsgálat megállapította, hogy Bajomi-Lázár Péter etikai vétséget követett el, ezért az etikai bizottság javaslatot tett munkáltatói intézkedésre, ám annak konkrét formáját nem határozta meg. Ugyanakkor október 19-én Bajomi-Lázár Péter benyújtotta lemondását, amit Heidrich Balázs, a BGE rektora elfogadott. Úgy tűnik, azóta valami zavar támadhatott az erőtérben, mert Bajomi-Lázár Péter még mindig szerepel a BGE honlapján, az ott fellelhető információ szerint pedig még fogadóórát is tart.

Az Indexhez viszont még mindig gyengéd szálak fűzhetik Bajomi-Lázárt, akit érzékenyen érintett a függetlenségükért aggódó barométer megpillantása. Legalábbis ezt a következtetést vonhatjuk le abból, amit írt.

Amikor az Index függetlensége veszélybe került, és ezt jelezve átállította sajtószabadság-barométerét, Facebook-oldalát ujjongó kommentek árasztották el. Szokatlanul nagy intenzitással. Szervezett trollroham lehetett. (…) A minap megosztottam egy Magyar Nemzet-cikket a IX. kerületi Facebook-csoportban arról, hogy az ellenzék egy része kivonult Baranyi polgármester mögül. Kiderült, hogy közönséges tévedésről vagy szándékos hazugságról van szó, amelyet a kerületi DK már cáfolt – a saját Facebook-oldalán. A kerületi DK-oldalnak 457 követője van. Ezt nevezi az ellenzék politikai kommunikációnak. Amikor megkérdeztem a kerületi DK-képviselőt, miért nem jelezte a Magyar Nemzet híre alatt a Facebookon kommentben, hogy a lap értesülése téves, meglepődött. A saját választóit eléri a saját fórumaikon is – írta. Amikor felvetettem, hogy talán más választókat is meg kellene szólítania, kilépett a beszélgetésből. Megsértődött, mint egy rossz primadonna. Ahelyett, hogy a munkáját végezné, amelyért fizetjük. Miért nincs baloldali trollarmada, amely a minden fórumon tömegesen záporozó kormányzati üzeneteket hekkelné meg? A mostani helyzetben a nyilvánosságból szinte teljesen kiszorultak a független hangok. Indokolt és legitim lépés volna meghekkelni a kormányzati üzenőfalakat. (…) Egy maroknyi ember minden nap efféle kommentek százait helyezhetné el. Ha nagy akarsz lenni, előbb nagynak kell látszanod. Ha nagynak akarsz látszani, kommunikálj. Ha az ellenzéki pártok csak a saját választóikkal kommunikálnak, sosem bővítik támogatóik körét. Ha sosem bővítik választóik körét, hosszú-hosszú időre itt ragadunk ebben a **** rezsimben– vélekedik tehát az egyetemi katedra ellenzéki megmondóembere, akinek bejegyzését a BGE másik független-objektív adjunktusa is megosztotta.

Mivel folyamatosan azt hangoztatják, hogy mennyire elnyomó diktatúrában élünk, ezért különösen érdekes, hogy ilyen tartalmat támogató tanár még a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen is óraadó tanárként lehet jelen. (Fura rezsim ez, nem vitás…) A kormányzati oldalak meghekkelése pedig valószínűleg egy olyan kommunikációs stratégia, ami egyáltalán nem vethet fel etikai, morális kérdéseket az ellenzékiek körében és amire bátran buzdíthatnak azok az egyetemi oktatók, akik az oly nagyon üldözött CEU mellett más intézményekben is oszthatják magvas gondolataikat a diákok körében arról, miként támadják a magyar kormányt. Itt pedig halkan jegyeznénk meg azt az egyáltalán nem elhanyagolható tényt, hogy annak a kormányzatnak meghekkelésére buzdítják a hallgatóikat, amit 2018-ban harmadszor is kétharmados többséggel választottak meg az emberek Magyarországon – írja a PestiSrácok.hu.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában