Járvány

2020.03.21. 12:32

Bakondi: a járvány új veszélyt jelent a migránsok között

A balkáni útvonalon valamennyi állam – katonai erők igénybevételével is – lezárta határait, hogy védjék az országuk állampolgárait, elsősorban a koronavírus ellen – közölte a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója.

A görög-török határon fogyatkozó számban vannak a migránsok, de a görög szigeteken továbbra is rendkívüli a zsúfoltság, és ott a koronavírus is megjelent – írja a koronavirus.gov.hu.

Mostanáig több mint 8800-an próbáltak meg illegálisan bejutni Magyarország területére a szerb vagy a román határszakaszon.

Szombattól pedig újabb jelentős katonai erők kapcsolódnak be a határok őrizetébe.

Fokozott katonai jelenlét az északi határszakaszon

A Honvédelmi Minisztérium a közleményében kiemelte: a Magyar Honvédség a határvédelmi feladatokban évek óta, folyamatosan részt vesz. A rendőrség munkáját támogatva szombattól az ország több határszakaszán erősítik a magyar katonák a határvédelmet.

Az osztrák és szlovák határszakaszon több mint 100 magyar katona vesz részt a feladatok ellátásában

- írták.

Legutóbb idén januárban növelték a határvédelmi feladatokban résztvevő katonák számát. Akkor a szerb-magyar szakaszra vezényeltek további katonákat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában