Önkormányzatok

2019.07.04. 18:06

Megtilthatnák a dohányboltok éjszakai alkoholárusítását

A fideszes Kocsis Máté lehetővé tenné, hogy a helyi önkormányzati képviselő-testületek rendeletben dönthessenek arról, hogy a településen található dohányboltokban 22 és 6 óra között árusítható legyen-e a szeszes ital.

A nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője csütörtökön nyújtotta be az erről szóló módosító indítványát a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításával és a nemdohányzók védelmével összefüggő, az Országgyűlés előtt fekvő törvénymódosítási javaslathoz.

A korlátozás első alkalommal történő megsértése esetén a jegyző 50 ezertől 500 ezer forintig, a másodszori megsértésnél 100 ezertől 1 millió forintig terjedő bírságot szabhatna ki, ha pedig a jogsértést harmadik alkalommal követik el, úgy a jegyző kezdeményezi a vámhatóságnál a dohánytermék-kiskereskedelmi tevékenységre vonatkozó engedély visszavonását

- olvasható az Országgyűlés honlapján elérhető indítványban.

Kocsis Máté módosító javaslata indoklásában azt írta: számos állampolgár nyugalmát zavarják, hogy éjszaka „egyesek az üzletben megvásárolt szeszes italt az üzlet előtti közterületen hangoskodva fogyasztják el”.

Természetesen a közterület-felügyelők és a rendőrök megteszik a szükséges intézkedéseket a szabályszegőkkel szemben, de a jegyzőnek jelenleg nincs hatásköre a nemzeti dohányboltok működésére, ezáltal a lakók nyugalmának megőrzésére – tette hozzá a politikus.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában