felmérés

2017.10.22. 10:08

Az ellenzéki szimpatizánsok fele is Orbán Viktor újraválasztására számít

A Nézőpont Intézet kutatása szerint erre az a magyarázat, hogy a gazdasági mutatók kiemelkedőek, az ellenzéki oldalon pedig nincs valós, jobb teljesítményt felmutatni képes alternatíva.

Deák Dániel, a Nézőpont elemzője az M1-en azt mondta, Botka László lemondásával a baloldalon nincs olyan miniszterelnök-jelölt, aki meg tudná szólítani a baloldali szavazók jelentős részét. Mindez Gyurcsány Ferencnek kedvezett, aki az ellenzéki egyeztetésekről szóló vitákat dominálja – fogalmazott az elemző.

Kiemelte:

a választók azt látják, hogy az MSZP-n belül nagyon nagy káosz van.

Szerinte ha az ellenzéki pártok október 23-án fel tudnának mutatni valamit, akkor az lehetne fordulópont. Ez ugyanakkor nem valószínű, meghiúsult a közös ellenzéki megmozdulás, nem tudnak kormányváltó alternatívát kialakítani.

Deák Dániel álláspontja szerint

a baloldali szimpatizánsok ezért arra számítanak, hogy a Fidesz fogja megnyerni a választásokat 2018-ban és Orbán Viktor lesz ismét a kormányfő.

A Jobbik nem tudja megszólítani a saját szavazóit sem – mondta, és kérdésnek nevezte, hogy a pártnak a kampány során sikerül-e meggyőznie a szimpatizánsokat arról, hogy Vona Gábor jó miniszterelnök lesz.

Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatásának adatai szerint fél évvel a 2018-as választás előtt a felnőtt népesség csaknem kétharmada, 64 százaléka, és még az ellenzéki szimpatizánsok fele is arra számít, hogy újra Orbán Viktor lesz a miniszterelnök.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában