ütközés

2019.08.05. 21:50

Autóba rejtett pokolgép okozta a kairói robbanást

Egy robbanószerekkel megpakolt autó okozta a kairói onkológiai intézet közelében hétfőre virradóra történt robbanást – közölte az egyiptomi belügyminisztérium hétfő délután. Legutóbbi jelentések szerint a detonációnak 20 halálos áldozata van.

Az egyiptomi belügyminisztérium hétfő délután közölte: az előzetes vizsgálatok eredménye szerint egy helyi militáns csoport, a Haszm állt a robbantás mögött. Ezt megelőzően az egyiptomi hatóságok nem közöltek olyan információt, amely szerint terrorista cselekményről lett volna szó.

Hétfőre virradóra erőteljes robbanás rázta meg Kairó belvárosát. Az eset a Nílus-rakparton, az egyiptomi onkológiai intézet előtt történt. Egy forgalommal szemben haladó autó összeütközött három másikkal, az ütközés pedig nagy erejű robbanást váltott ki.

A belügyminisztérium közölte: az előzetes vizsgálatok szerint az autóban robbanószerek voltak elhelyezve, amelyek az ütközés következtében robbantak fel. A tárca hozzátette továbbá: úgy vélik, hogy az autót „terrorcselekmény elkövetésére” szállították a helyszínre, a járművet a Haszm szerelte fel robbanóanyagokkal.

Az egyiptomi egészségügyi és a belügyminisztérium közlése szerint a robbantásban 20 ember vesztette életét és további 47-en megsérültek. Korábbi jelentések még 16 halálos áldozatról és 21 sérültről számoltak be.

Abdel Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök terrortámadásnak minősítette az esetet.

A detonáció kárt okozott az onkológiai intézet épületében is, a tűz miatt ki kellett üríteni az egészségügyi létesítmény egy részét.

A Reuters brit hírügynökségnek nyilatkozó egyik helyi szemtanú arról számolt be, hogy a robbanás helyszínén összeégett holttestek voltak, amelyek láttán nehéz elhinni, hogy pusztán egy autós ütközés történt. „Rendkívül hangos robbanást lehetett hallani. (...) Az autók bizonyára robbanószerekkel voltak telerakva” – mondta egy szemtanú. Egy másik, neve elhallgatását kérő szemtanú pedig arról számolt be, hogy az egyik autó sofőrje elmenekült, mielőtt bekövetkezett volna a robbanás.

A Haszm, amelyet a Muszlim Testvériség katonai szárnyának tartanak, a szervezet ifjúsági tagozatából nőtt ki, és Abdel-Fattah esz-Szíszi elnök elleni 2013-as, erőszakkal feloszlatott ülősztrájkok idején lépett színre.

Abdel-Fattáh esz-Szíszi 2013-ban katonai puccsal eltávolította Mohamed Murszi demokratikusan megválasztott iszlamista elnököt az ország éléről, és átvette a helyét. Hónapokkal Murszi hatalmának megdöntése után az egyiptomi hatóságok terrorista szervezetnek nyilvánították az elnök mögött álló Muszlim Testvériséget, tagjainak és híveinek ezreit gyűjtötték be az iszlamista csoport ellen valaha végrehajtott legkeményebb leszámolásban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában