terrorizmus

2018.10.16. 22:12

Amerikai tábornok: hiába van szétesőben az Iszlám Állam, változatlan a globális fenyegetés

Joseph Dunford egy nemzetközi védelempolitikai konferencián beszélt, amelyet mintegy 80 országból érkezett katonai vezetők számára tartottak.

Hiába van szétesőben az Iszlám Állam nevű terrorszervezet, változatlanul globálisan fenyeget – figyelmeztetett egy washingtoni konferencián Joseph Dunford, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának vezetője kedden.

A tábornok szerint nem szabad megelégedni a terrorizmus elleni harc eddigi eredményeivel, mert bár az Iszlám Állam „kalifátusa” szétesett, a terrorszervezethez változatlanul nagyon sok külföldi fiatal csatlakozik.

Joseph Dunford egy nemzetközi védelempolitikai konferencián beszélt, amelyet mintegy 80 országból érkezett katonai vezetők számára tartottak a Washington melletti Andrews katonai támaszponton. Az erőszakos szélsőséges szervezetek elleni küzdelemről szóló konferenciát évente rendezik meg az Egyesült Államokban.

Megnyitó beszédében Joseph Dunford leszögezte: „manapság a ránk leselkedő talán legnagyobb veszély az önelégültség”.

Hangsúlyozta, hogy az Iszlám Állam elleni harc Szíriában is a végéhez közeledik, ám ezzel új biztonságpolitikai kihívások is megjelennek szerte a világban. „A mára elért haladásunk félreértelmezése és a terrorizmus jellegének rossz értelmezése miatt előfordulhat, hogy a politikai vezetők többé nem a terrorizmusra összpontosítanak, hanem más kihívásokra”. Dunford ezt veszélyesnek minősítette.

A tábornok a terrorszervezetek elleni változatlan erejű harc fontosságát hangsúlyozta. Azon aggodalmának adott hangot, hogy az Iszlám Állam és az al-Kaida terrorszervezetek még megmaradt csoportjai továbbra is halálos veszélyt jelentenek, mert támadásokat hajthatnak végre Nyugat-Afrikától a Közel-Keleten át Afganisztánig és Dél-Ázsiáig sok helyütt.

„Még hosszú út áll előttünk, hogy legyőzhessük az erőszakos szélsőségesség megannyi formáját” – fogalmazott az Egyesült Államok vezérkari főnökei egyesített bizottságának vezetője, aki szerint „a ma fenyegető veszély a korábbinál halálosabb veszedelmet” jelent és nehezebbnek ígérkezik a felszámolása.

Kedden egyébként az amerikai védelmi minisztérium bejelentette: egy nemrégiben végrehajtott amerikai légicsapás Szomáliában végzett az al-Shabaab terrorszervezet mintegy 60 tagjával. A közlemény nem pontosította, hogy a légicsapás mikor történt, csupán azt jegyezte meg, hogy az elmúlt egy esztendő legsikeresebb katonai akciójáról volt szó.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában