Ország-világ

2021.05.15. 08:11

Alaptalanul keltett hangulatot a baloldal

A baloldal és több járványszakértő is attól tartott a teraszok megnyitásakor, hogy később ismét berobbanhat a járvány.

Kötelező körnek számított a baloldali politikusok számára kifejezni rosszallásukat és aggodalmaikat, amikor három héttel ezelőtt, április 24-én a vendéglátóhelyek végre megnyithatták teraszaikat. A baloldalon gyakorlatilag mindenki megszakértette, hogy a nyitás miatt a járvány ismét elszabadulhat – írja a Magyar Nemzet. „Ha jó idő lesz, ez egy elképesztően veszélyes pillanat lesz” – mondta akkor Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti képviselője. A szocialista politikus hozzátette: „önmagában a nyitás oltári veszélyes, de egyébként szükség van arra, hogy a szektor pénzhez jusson.”

Karácsony Gergely szívét, ahogy fogalmazott; „aggodalommal töltötte el” a kormány döntése:

„A nyitás jelentése sokkal inkább az, hogy a kormány a szabadság nagy része mellé a felelősség nagy részét is átadta az állampolgároknak”

– írta a Facebookon a főpolgármester.

Rosszallását fejezte ki a terasznyitás kapcsán Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció alelnöke is: „Az a nagy baj, hogy egy szívtelen dög ez az ember” – utalt Orbán Viktorra. „És én megmondom őszintén, elegem van abból, hogy ilyen szívtelen emberek ülnek ott” – mondta Vadai, akinek ökölbe szorult a keze attól, hogy a kormányfő egy teraszon ülve, sörrel a kezében üdvözölte a lazítások első ütemét.

Főnöke, Gyurcsány Ferenc sem maradt el a párttársától, amikor „gané embereknek” titulálta az ország jobboldali vezető politikusait, szerinte a kormány celebeknek fizetett azért, hogy a terasznyitást ünnepeljék. Gyurcsány emiatt tüntetőleg a saját kertjéből jelentkezett be három héttel ezelőtt.

A Momentum támogatását élvező, jelenleg független országgyűlési képviselő, Hadházy Ákos is magabiztosan kijelentette, hogy még pár hetet kellett volna várni a teraszok nyitásával, a kormány szerinte csak akkor fogadta volna meg tanácsát, ha számítanának neki az emberéletek.

Emlékezetes, hogy az állatorvos-politikus szövetségesei, Fekete-Győr András és Soproni Tamás momentumos vezetők már januárban kinyitották volna a teraszokat, kerthelyiségeket. A Momentum elnöke, miután február elején meghirdette a „Nyissuk újra Magyarországot! – de ésszel” című programját, márciusban már arról írt, hogy szigorúbb védelmi intézkedéseket vártak.

Falus Ferenc, a Gyurcsány- és Bajnai-kormányok tiszti főorvosa, aki 2014-ben a baloldal főpolgármester jelöltjének is bejelentkezett, szintén aggodalmának adott hangot, és úgy vélte, rossz pillanatban történt Magyarországon a nyitás. Ahogy fogalmazott, felelőtlenség volt a kormánynak az a döntése, hogy mindenféle kontroll nélkül engedte azt a népünnepélyt, ami az április 24-i hétvégén kialakult.

A járvány ideje alatt újra felkapottá vált toxikológus, Zacher Gábor az RTL Klubnak nyilatkozott arról, hogy a felelőtlenség nagyfokú volt az első szabad hétvégén. A szakember kiemelte: „Remélem, hogy nem lesz igazam és ez az egész hétvégi rajzás nem fog visszaütni, de a pakliban benne van. Ezért ezt alapvetően emberi felelőtlenségnek tartom” – vélekedett a szakember, hozzátéve: „kívánságaink és a járványhelyzet nem mindig jár kéz a kézben egymással.”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában