Járvány

2020.03.23. 12:18

Alapjogokért Központ: nem betonozná be a kormány hatalmát a törvényjavaslat

Azért kell az eddig meghozott rendkívüli intézkedések hatályát időkorlát nélkül meghosszabbítani, hogy a kormány akkor se váljon cselekvésképtelenné, ha az Országgyűlés nem tud összeülni.

Nem betonozná be a kormány hatalmát a koronavírus elleni védekezésről szóló törvényjavaslat, mert az is szerepel benne, hogy az Országgyűlés bármikor visszavonhatja a hozzájárulását – közölte a Alapjogokért Központ igazgatója hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Szánthó Miklós azt mondta, hogy azért kell az eddig meghozott rendkívüli intézkedések hatályát időkorlát nélkül meghosszabbítani, hogy a kormány akkor se váljon cselekvésképtelenné, ha az Országgyűlés nem tud összeülni.

Az igazgató szerint

az ellenzék „szerepzavarban toporzékol”, mert a törvény elfogadásához nem szükségesek a szavazataik.

Azzal, hogy nem támogatják az indítvány hétfői, házszabálytól eltérő tárgyalását, csak lassítják a folyamatot, és veszélyeztetik a már meghozott intézkedéseket, mert azok csak tizenöt napig hatályosak.

„Az ellenzék zsarolása szűk látókörű, rosszindulatból elkövetett merénylet a hatékony válságkezelés ellen” – fogalmazott Szánthó Miklós.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában