Állami ünnep

2018.08.20. 09:35

Áder: nincs módunk középszerűnek lenni

Katonai tiszteletadás mellett, az államfő jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-i ünnepségen, hétfő reggel a Kossuth Lajos téren, ahol Áder János megtartotta ünnepi beszédét.

Budapest, 2018. augusztus 20. Áder János köztársasági elnök beszédet mond a Nemzeti Közszolgálati Egyetem újonnan végzett honvédtisztjelöltjei eskütétele elõtt az augusztus 20-i nemzeti ünnepen a budapesti Kossuth téren 2018. augusztus 20-án. Balra Szegõ László dandártábornok, a köztársasági elnök fõhadsegédje. MTI Fotó: Illyés Tibor

Az eseményen közreműködött a Központi Katonazenekar és a Nemzeti Lovas Díszegység.

A ceremónián Áder János mellett, Benkő Tibor honvédelmi miniszter, Korom Ferenc, a Honvéd Vezérkar főnöke, a kormány képviselői, továbbá állami és katonai szervezetek, a diplomáciai testület képviselői, valamint több száz érdeklődő részt vett.

Augusztus 20-ai ünnepi beszédében Áder János államfő hangsúlyozta: Magyarországnak ragaszkodnia kell ahhoz a nyugati kultúrához, amelyhez Szent István királyunk a sorsunkat kötötte.

Felvonják a nemzeti lobogót az augusztus 20-i nemzeti ünnepen a budapesti Kossuth téren 2018. augusztus 20-án.
MTI Fotó: Illyés Tibor

Az államfő a honvéd tisztek avatásán hétfőn Márai Sándor szavaira emlékeztetett:

„Magyarország csak a minőség igényével élhet és maradhat fenn az új Európában; nincs módunk középszerűnek lenni”.

Áder János a honvédekhez szólva azt mondta: hazánk békéje és biztonsága csak Európa békéjében és biztonságában teremthető meg. Hazánk Szent Istvántól „magyar szívet és európai lelkiismeretet kapott”, első királyunk tudta, hogy a béke megtartásának feltétele a nyugati civilizáció megőrzésében rejlik.

Benne összetartozott a hazafiság és az európaiság, „magyar öntudata sosem kelt harcra európai szellemével” – fogalmazott az államfő, emlékeztetve: az államalapító az

istenhite mellett az ahhoz tartozó nyugati keresztény műveltséget is vallotta, ahogy az európai népek egymásra utaltságát, a kölcsönös tisztelet erejét is.

A díszőrség tagjai a nemzeti lobogót hozzák a zászlófelvonásra az augusztus 20-i nemzeti ünnepen a budapesti Kossuth téren 2018. augusztus 20-án. Középen Áder János köztársasági elnök, mellette Benkő Tibor honvédelmi miniszter, Pintér Sándor belügyminiszter és Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere (b-j).
MTI Fotó: Illyés Tibor

Áder János szerint, akit mindez erősít, annak a hazaszeretetet nem kell megtanítani, az tudja, hogy a hazát nem lehet lecserélni, ahhoz érdemes hűségesnek lenni és ide kell hazatérni.

Magyarország a történelem viharjaiban is megmaradt, mert erős volt – mutatott rá a köztársasági elnök -, miközben nálunk nagyobb népeket is kifújtak már kisebb forgószelek a történelemből. Áder János felidézte első királyunk fiához, Imre herceghez írt intelmét: „légy erős, nehogy a szerencse túlságosan felvessen, vagy a balsors letaszítson”.

Szent István hitt abban is, hogy hatalmunkban áll alakítani a történelmet, barátokat gyűjtött, míg más fejedelmek ellenségeket, és a békességet kereste – méltatta az államalapítót a köztársasági elnök. Örökségéből nemzedékek alkottak tovább egy önálló, szabad, európai országot, amelyet sokan próbáltak elvenni, de megtartotta mindazok hűsége, munkája és ragaszkodása, akik nem hajoltak meg az idők viharaiban – hangsúlyozta Áder János.

„Bárhogy is hívták ezt az államot, bárkik is álltak a kormányrúd mellett, s bármerre is próbálták kormányozni, a nemzet sorsát azok formálták, akik hol ösztönösen, hol tudatosan, de becsülettel, tisztességgel és nagyon sok munkával

mindvégig a magyarok országát élték tovább, akik a Szent István-i hagyományt folytatták”

- fűzte hozzá az államfő.

És bár az ország sosem feledi a bűnöket – amelyek közül a köztársasági elnök Radnóti Miklós, Salkaházi Sára és Szerb Antal meggyilkolását, vagy a dunabogdányi svábok kitelepítését, az ÁVO tevékenységét és az '56-os megtorlást emelte ki -, Magyarország újra és újra igent mondott a félelem nélküli életre, az emberi méltóságra, a szabad vallásgyakorlásra, a munkához való jogra, az igazságosságra – hangsúlyozta.

Áder János köztársasági elnök beszédet mond a Nemzeti Közszolgálati Egyetem újonnan végzett honvédtisztjelöltjei eskütételén az augusztus 20-i nemzeti ünnepen a budapesti Kossuth téren 2018. augusztus 20-án.
MTI Fotó: Illyés Tibor

„Ez a Magyarország a 20. század végén ismét igent mondott egykori önmagára”, igent a Szent István-i hazára és Európára – fűzte hozzá.

Az államfő a nemrég elhunyt erdélyi származású költő, Kányádi Sándor életét, hazaszeretetét állította példaként, aki „igazán tudta, milyen érzés egy létében fenyegetett közösség tagjaként magyarnak megmaradni”, és a hazát mindenhol megtalálni a közös anyanyelvet beszélők között.

Áder János szavait azzal zárta: „ez a föld ezer esztendeje a mi földünk, közös hazánk földje, és az is marad,

amíg lesznek, akik itt, Európa szívében magyarul értik és érzik, mi mindent is rejt ez a négy egyszerű szócska: A haza minden előtt.”

Az avatás után légi parádét tartanak a Parlamentnél a Dunán és a folyó felett. A központi programok között idén is lesz parlamenti nyílt nap, Magyar Ízek Utcája, emellett a budai Várban programokkal, koncertekkel várják az ünneplőket. Délután a szokásokhoz híven megrendezik a Szent Jobb-körmenetet. Az ünnepi programokat az esti tűzijáték zárja a fővárosban.

Országszerte számos településen és a határokon túl is tartanak programokat az állami ünnepen.

Borítókép: Áder János köztársasági elnök beszédet mond a Nemzeti Közszolgálati Egyetem újonnan végzett honvédtisztjelöltjei eskütétele előtt az augusztus 20-i nemzeti ünnepen a budapesti Kossuth téren 2018. augusztus 20-án.

Forrás: MTI / Illyés Tibor

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában