Járványveszély

2019.05.07. 13:20

A WHO figyelmeztetést adott ki a kanyaró európai terjedése miatt

A megbetegedések jelentős része Ukrajnában fordult elő.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) figyelmeztetést adott ki kedden a kanyaró miatt, ugyanis Európa-szerte több mint 34 ezren fertőződtek meg a betegséggel 2019 első két hónapjában.

A 2019 első két hónapjában nyilvántartott 34 300 esetet 42 európai országban regisztrálták. A kanyarós megbetegedések közül 13 végződött halállal – az esetek mindegyike Ukrajnában történt, ahol – akárcsak Albániában és Romániában – kanyarójárvány alakult ki.

Ezzel kapcsolatban a WHO felhívta a figyelmet a járvány továbbterjedésének veszélyére. A szervezet közleményében hangsúlyozta: „Amennyiben a járványkitörésekre adott válasz nem időben történik és nem átfogó, akkor a vírus megtalálja az útját újabb veszélyeztetett alanyok felé, és akár más országokba is átterjedhet a térségben és azon kívül egyaránt”. A szervezet hozzátette: éppen ezért

fontos, hogy az egészségügyi hatóságok minden lehetőséget kihasználjanak a veszélyeztetett gyerekek, serdülők és felnőttek beoltására.

A leginkább veszélyeztetettek a be nem oltott kisgyermekek és a várandós nők.

A kanyaró erősen fertőző betegség, köhögés, orrfúvás, közeli személyes érintkezés, illetve a fertőzött orr- és torokváladékával való érintkezés útján terjed. Akár vakságot, süketséget vagy agykárosodást is okozhat, két adag védőoltás azonban megelőzheti a betegséget. Ennek ellenére – részben a be nem oltott emberek miatt – a betegség jelenleg világszerte terjedőben van, kanyarójárvány alakult ki egyebek mellett az Egyesült Államok, a Fülöp-szigetek és Thaiföld egyes részein is.

Európában az idén januárban és februárban nyilvántartott kanyarós megbetegedések többsége Ukrajnában fordult elő, ahol több mint 25 ezren fertőződtek meg a betegséggel. A WHO kiemelte: a kanyaró vírusa ellen nincs semmilyen speciális kezelés, a védőoltás az egyetlen lehetőség a betegség megelőzésére.

Az esetek többsége ugyanis nem beoltott, illetve alacsony oltottsági szintű embereket érint.

Az Egészségügyi Világszervezet felszólította az érintett térség nemzeti egészségügyi hatóságait, hogy biztosítsák a védőoltások elérhetőségét a társadalom minden csoportja számára.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában