Járvány

2020.04.21. 10:14

A szigorú szabályok betartása mellett zajlik a munka a felsőoktatásban

A felvételi folyamat is folytatódik – közölte Schanda Tamás.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára hangsúlyozta: a kormányzat, az illetékes hivatalok és a felsőoktatási intézmények

mindent megtesznek annak érdekében, hogy a magyar fiatalokat a lehető legkevesebb hátrány érje a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetben, és továbbra is minden adott legyen ahhoz, hogy versenyképes tudásra tegyenek szert.

Mint mondta: egy olyan szakasz kezdődött el a felsőoktatási felvételiben, amely eleve alapvetően online zajlik.

Április 20-tól érhetik el az ügyintézési funkciókat a képzésekre jelentkezők a felvi.hu honlapon, az E-felvételi rendszerében.

Ellenőrizhetik és módosíthatják adataikat, pótolhatják a még hiányzó dokumentumokat, illetve egyszer akár az eredeti jelentkezési sorrendjüket is megváltoztathatják. Ez utóbbira július 9-ig van lehetőségük – sorolta Schanda Tamás.

Hozzátette, az elektronikus rendszerben a felvételizők figyelemmel követhetik a benyújtott dokumentumok és kérelmek feldolgozottságát, illetve azok eredményét, és azt is, hogy az egyes jelentkezési helyeiken – a már igazolt, rendelkezésre álló információk alapján – éppen hány pontjuk van. Az államtitkár elmondta, hogy az elektronikus rendszer a felvételiző által korábban megadott email-címre megküldi a fontos felhívásokat, információkat – mint például egy figyelmeztetést egy szükséges hiánypótlásra.

Schanda Tamás felidézte: a koronavírus elleni védekezés egyik első lépése az volt, hogy a felsőoktatásnak át kellett állnia a digitális működésre.

„Köszönjük az intézmények vezetőinek, oktatóinak, dolgozóinak, és persze a hallgatóknak is, hogy példásan helytállnak a rendkívüli helyzetben is. A tapasztalataink azt mutatják, hogy az átállás sikeres volt.

Rengeteg jó ötlet és kreatív megoldás született az elmúlt hetekben, és ezeknek egy jelentős része a veszélyhelyzet elmúltával is jól hasznosítható lesz a képzésekben”

- mondta Schanda Tamás.

A felvételi- és záróvizsgákkal kapcsolatban felidézte: a kormány döntése alapján az egyetemek, főiskolák ezeket is úgy szervezik meg, hogy minimalizálják a személyes érintkezéseket.

„Az egészség és az élet védelme a legfontosabb feladatunk most, de nem téveszthetjük szem elől a korábbi céljainkat sem. Bár komoly nehézségekkel kell megküzdenie mindenkinek, Magyarország alapvető érdeke az, hogy a gazdaság mielőbb talpra álljon, és legalább annyira eredményes legyen, mint az elmúlt évtizedben. Ennek elérésében nagy részük lesz azoknak a fiataloknak is, akik most tanulnak a felsőoktatásban, vagy éppen oda készülnek” – mondta Schanda Tamás.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában