capitoliumi gyilkosság

2021.04.03. 11:16

A rasszista Iszlám Nemzet híve volt a washingtoni támadó

Az Iszlám Nemzet nevű szélsőséges, elsősorban színesbőrűeket vonzó szervezettel rokonszenvezett az a férfi, aki péntek délután az amerikai törvényhozás épületének környékén elgázolt két rendőrtisztet egy ellenőrzőpontnál, majd autójával egy beton úttorlasznak rohant.

A Noah Green néven azonosított, Indiana államból származó gyanúsítottat lelőtték, miután az ütközést követően kiszállt az autójából és kést rántott. A támadót kritikus állapotban vitték kórházba, később belehalt sebesülésébe. Az egyik rendőrtiszt szintén életét vesztette – írja a Magyar Nemzet.

Az elkövető korábban nem került a rendőrség látókörébe. „Úgy tűnik, hogy nem terrorcselekményről van szó” – erről beszélt sajtótájékoztatóján Robert Contee, a fővárosi rendőrség megbízott vezetője.

A 25 éves férfi Facebook-oldalán Farrakhan követőjeként jellemezte magát.

Louis Farrakhan az Iszlám Nemzet vezetője, aki 1978-tól szervezte újjá a mozgalmat, visszatérve a korábbi rasszista szemlélethez.

Márciusban egy zavaros Facebook-bejegyzését tett közzé Noah Green, amelyben azt írta, hogy otthagyta munkahelyét, „spirituális utazásra” vágyik, és rossz hatást gyakoroltak rá azok a kábítószerek, amelyeket önakaratán kívül szedett. Szintén a közösségi oldalára osztotta meg Louis Farrakhan egy 2009-ben elmondott beszédét, amelyben az Iszlám Nemzet vezetője azt mondta, nem Jézus a Messiás, a kereszténység hazugságon alapul.

A Fox News elemzése szerint számos demokrata párti politikus ápol szoros kapcsolatot Louis Farrakhannal, aki nagyszerű embernek nevezte Adolf Hitlert, s csótányoknak a zsidókat. James Clyburn, a kongresszus alsóházának demokrata párti frakcióvezetője tíz évvel ezelőtt ugyanazon a rendezvényen szólalt fel, mint az Iszlám Nemzet vezetője, majd azt mondta, nem zavarják az emiatt őt ért bírálatok. A szintén demokrata párti képviselő, Danny Davis kitűnő emberként jellemezte Farrakhant, mondván, Farrakhannak a „zsidó kérdéssel” kapcsolatos álláspontja sem zavarja.

Biden nem tartózkodott a közelben. Joe Biden amerikai elnök nem volt a törvényhozás épületének közelében fekvő Fehér Házban, ugyanis a húsvéti ünnepeket a marylandi Camp Davidben lévő elnöki rezidencián tölti. Az elnök közleményében azt írta: fájdalommal értesült a történtekről. – Szívből jövő részvétünket küldjük Evans rendőrtiszt családjának. Tudjuk, hogy ez milyen nehéz időszak volt a Capitolium dolgozói és védelmezői számára is – fogalmazott Biden, aki elrendelte a Fehér Ház zászlóinak félárbócra eresztését.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában