Emberi jogok világnapja

2018.12.09. 17:09

A Párbeszéd tiltakozik a kormány hajléktalanokat érintő intézkedése ellen

A Párbeszéd továbbra is tiltakozik az Orbán-kormány hajléktalanokat sújtó intézkedése ellen – mondta a párt társelnöke a Párbeszéd ételosztási akcióját beharangozó vasárnapi sajtótájékoztatón.

Szabó Tímea emlékeztetett arra, hogy hétfőn tartják világszerte az emberi jogok világnapját, szerinte azonban Magyarországon nincs ok az ünneplésre.

Az ellenzéki politikus az elmúlt hetek legelkeserítőbb intézkedésének nevezte a hajléktalanokat sújtó rendeletet. Kijelentette, hogy a Párbeszéd már az ötödik éve az állam helyett nyújt segítséget a fedél nélkülieknek. Minden évben az emberi jogok világnapjától kezdve tavaszig hetente egyszer minden hétvégén a párt aktivistái több száz adag meleg ételt osztanak ki a rászorulók között.

Szerinte az Orbán-kormány az elmúlt kilenc évben folyamatosan bontja le a jogállamot és dönti nyomorba a magyar emberek millióinak életét. Úgy látja, hogy egyre nehezebb Magyarországon a megélhetés, a kormány pedig nem segít a lecsúszottakon, inkább olyan jogszabályokat érvényesít, amellyel segítség helyett börtönbe zárják a hajléktalanokat.

Hangsúlyozta: a kormány az elmúlt években meghozott intézkedéseivel – köztük az egykulcsos adó bevezetésével – a vagyonosokat részesítette előnyben. Kiemelte, hogy a mostani intézkedései során pedig a munkavállalók kerültek sorra. Elvették a cafeteriát, csökkentik az éves szabadság számát, és be akarják vezetni a 400 órás túlóra éves keretet is, amellyel heti plusz egy nap ingyen munkára kényszerítik a magyar munkavállalókat – mondta.

„A Párbeszéd a legmesszebbmenőkig tiltakozik ez ellen a bánásmód ellen, és nem hagyja, hogy egyre többen éljenek szegénységben és olyan kilátástalan helyzetben, amelyben az államra nem számíthatnak” – tette hozzá.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában