Ország-világ

2021.01.26. 06:27

A magyarok többsége felelősségre vonná az oltásellenes politikusokat

A magyarok kétharmada szerint indokolt lenne, hogy az Országgyűlés a járvánnyal kapcsolatos álhíreket terjesztő személyek mellett azokat a politikusokat és közszereplőket is felelősségre vonhatná, akik oltásellenes tevékenységet folytatnak, ezzel akadályozva a járvány elleni küzdelmet – derül ki a Századvég Alapítvány legfrissebb, reprezentatív közvélemény-kutatásából, amely azt vizsgálta, hogy mi a magyarok álláspontja a vakcinákról, az oltásellenességről, illetve az eredményes védekezés hátráltatásáról.

Tovább folytatódik a lakosság beoltása Magyarországon, az egészségügyi dolgozókat, illetve az idősotthonok lakóit és munkatársait követően hamarosan a 89 év felettiek juthatnak hozzá a koronavírus elleni vakcináhozírja a Magyar Nemzet.

Ugyanakkor aggodalomra ad okot, hogy egyes politikai pártoktól és szereplőktől oltásellenes megnyilvánulások láttak napvilágot – mutat rá a Századvég a kutatáshoz készített elemzésében.

Gyurcsány Ferenc pártja, a Demokratikus Koalíció petíciót indított a kínai vakcina alkalmazása ellen. Fekete-Győr András először az " target="_blank" rel="noopener noreferrer">orosz, majd a kínai oltóanyag kapcsán vetette fel, hogy először a kormánytagok oltassák be magukat vele. A Jobbik szintén kritikus közleményt adott ki a szóban forgó vakcinákról.

A kutatás alapján megállapítható, hogy

a megkérdezettek több mint háromnegyede, azaz 77 százaléka úgy látja, hogy a vakcinák nélkül nem lehet megállítani a járványt, mert az újabb és újabb hullámokban visszatér, ezzel szemben húsz százalékuk oltóanyag nélkül is megfékezhetőnek ítéli a koronavírus terjedését.

Kijelenthető továbbá, hogy a magyarok a vakcinák felhasználhatósága kapcsán bíznak a hazai hatóságok szakértelmében. A Századvég felméréséből ugyanis kiderül, hogy

a válaszadók 81 százaléka azon az állásponton van, hogy nem az a fontos, hogy egy oltóanyag amerikai, orosz vagy kínai eredetű, hanem az, hogy a magyar hatóságok alávetették-e a szükséges vizsgálatoknak, illetve jóváhagyták-e.

Grafika: Magyar Nemzet, Forrás: Századvég

Azoknak az aránya, akik a vakcina eredetét vélik fontosabbnak, 16 százalékra tehető.

A Századvég elemzése hangsúlyozza, hogy – a koronavírus elleni oltóanyagok hazai engedélyezéséért felelős – Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) több mint hetven éve garantálja a magyar gyógyszerbiztonságot, amelynek tekintetében a hazai gyakorlat világszínvonalú.

A magyar gyógyszerhatóság évente több száz új készítmény törzskönyvezését engedélyezi, amelynek során fokozott szakmai körültekintéssel jár el,

továbbá az intézet számára kiemelten fontos a koronavírussal összefüggő fejlesztések támogatása is, annak érdekében, hogy a magyar lakosság számára biztosítható legyen a legmagasabb szintű ellátás.

A kutatás kitért az egyes politikai erők által kifejtett oltásellenes tevékenység megítélésére is. Megállapítható, hogy

a magyarok kétharmada, pontosan 66 százaléka szerint indokolt lenne, hogy az Országgyűlés a járvánnyal kapcsolatos álhíreket terjesztő személyek mellett felelősségre vonhatóvá tegye azokat a politikusokat és közszereplőket is, akik oltásellenes tevékenységet folytatnak,

ezzel akadályozva a járvány elleni küzdelmet. Ezzel szemben a megkérdezettek 29 százaléka nem tartja szükségesnek az oltásellenes véleményeket hangoztató közszereplők szankcionálását – zárul az elemzés.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában