Ország-világ

2021.09.15. 06:15

A magyarok háromnegyede nemet mond Gyurcsányra

Négyből három felnőtt magyar Gyurcsány politikai visszavonulását kívánja – derül ki a Nézőpont Intézet legfrissebb kutatásából, amely az őszödi beszéd kiszivárgásának tizenötödik évfordulójához közeledve készült. A baloldal meghatározó személyiségei számára figyelmeztető jel, hogy a kormánykritikus választópolgárok kétharmada is ezt az álláspontot képviseli.

Budapest, 2021. augusztus 29. Gyurcsány Ferenc, a párt elnöke, volt szocialista miniszterelnök beszédet mond a Demokratikus Koalíció (DK) XI. kongresszusán és ellenzéki elõválasztási kampánynyitó rendezvényén a Kongresszusi Központban 2021. augusztus 29-én. MTI/Mohai Balázs

Forrás: MTI

Fotó: Mohai Balázs

A hazugságbeszéd okozta politikai kárt bizonyítja, hogy másfél évtized után is a magyar választók háromnegyede, pontosan 75 százalék helyesli Gyurcsány Ferenc távozását a közéletből – olvasható a Nézőpont Intézet friss kutatásában. Az intézet azt is hozzáteszi, hogy talán kevésbé meglepő, hogy a kormánypártiak 83 százaléka gondolkodik így, igaz, kilenc százalékuk nem, talán a volt miniszterelnök aktivitásától a Fidesz előnyét remélve – írja a Magyar Nemzet.

A kutatás szerint ugyanakkor a kormánykritikusok és az ezzel nem teljesen azonos baloldali szavazótábor kétharmados egyetértése Gyurcsány távozásával mindenképpen elgondolkodtató lehet a baloldal számára.

Az intézet hangsúlyozza: ezek az adatok nem jeleznek trendfordulót, lényegében másfél évtizede ilyen nagy a volt kormányfőt elutasító tábor mérete. Az azonban mindenképpen Gyurcsány Ferenc politikai talentumát bizonyítja, hogy ennek ellenére sikerült az összes releváns baloldali pártot egy közös listára összeboronálnia. A 2018-ban csak alig ötszázalékos Demokratikus Koalíció ma a teljes baloldal vezető ereje és stratégiai forgatókönyvének szerkesztője. Ennek része, hogy minden szóba jöhető baloldali politikus is így vagy úgy, de kötődik a tartósan népszerűtlen őszödi beszélőhöz.

Mint ismert, 2006 szeptemberében robbant ki a rendszerváltozás utáni demokrácia legnagyobb politikai válsága, amelynek egyik meghatározó eleme Gyurcsány Ferenc őszödi beszédének kiszivárgása volt

– emlékeztet a Nézőpont Intézet a kutatásukhoz készített elemzésükben.

A választási hazugságokat beismerő titkos beszéd már egy hanyatló népszerűségű kormányfőt ért utol, aki a választás utáni nyáron hozott megszorító intézkedések sorozata miatt számos szavazóját elvesztette. Gyurcsány ugyan még két és fél évet a miniszterelnöki hivatalában tölthetett, de imázsa tartós károkat szenvedett.

A Nézőpont Intézet felnőtt magyar lakosságra reprezentatív kutatása a Polgári Magyarországért Alapítvány támogatásával készült.

Borítókép: Gyurcsány Ferenc, a párt elnöke, volt szocialista miniszterelnök beszédet mond a Demokratikus Koalíció (DK) XI. kongresszusán és ellenzéki előválasztási kampánynyitó rendezvényén a Kongresszusi Központban, 2021. augusztus 29-én

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában