robbantást

2020.11.02. 15:10

A kabuli egyetem diákjaira támadtak fegyveresek

Többórás tűzharc után ért véget az összecsapás, amelyben 19-en haltak meg.

Többórás tűzharc után véget ért az összecsapás a kabuli egyetemen a biztonsági erők és az épületbe behatoló fegyveresek közt, legalább 19-en meghaltak, köztük mindhárom támadó, körülbelül 22-en megsebesültek – közölte az afgán belügyminisztérium hétfőn.

Szemtanúk szerint a katonai egyenruhát viselő támadók célpontjai a diákok voltak.

Az egyetem területére reggel hatoltak be fegyveresek, ekkor jelentettek robbanást az épület keleti kapuja felől, egy második robbanás pedig később, az északi kapunál történt.

Egy magát megnevezni nem kívánó amerikai tisztségviselő azt közölte, hogy a NATO által vezetett, Eltökélt Támogatás nevű misszió is segítségére volt az afgán biztonsági erőknek, akik több száz diáknak és tanárnak segítettek elhagyni az épületet.

Tarik Arián belügyi szóvivő korábban azt mondta, egyelőre nem tudják, összehangolt támadásról van-e szó.

Abdulla Abdulla, a kormányellenes tálibokkal folytatott béketárgyalásokat felügyelő afgán nemzeti megbékélési tanács elnöke a Twitter internetes közösségi oldalon borzalmasnak nevezte az egyetem elleni támadást, és aláhúzta, hogy a diákoknak joguk van biztonságos körülmények közt tanulni. Stefano Pontecorvo, az Afganisztánban állomásozó NATO-erők polgári főképviselője szintén a gyerekek és a fiatalok biztonságos iskolába járásáért emelt szót.

Az afgán média híradásai szerint a támadás idején az egyetemen könyvkiállítást rendeztek, amelyen több közjogi méltóság is részt vett, és közben folyt az oktatás is. Az ISNA iráni hírügynökség vasárnap azt írta, hogy a könyvvásárt Irán kabuli nagykövete és kulturális attaséja nyitja meg, és mintegy negyven iráni könyvkiadó vesz részt rajta.

Egyelőre semmilyen szervezet sem jelentkezett a támadás elkövetőjeként, a fegyveres tálib lázadók közleményükben tagadták, hogy közük lenne hozzá.

A tálibok béketárgyalásokat folytatnak a kormánnyal Katarban a több mint négy évtizede tartó polgárháború lezárásáról. A tárgyalási folyamat rendkívül lassan halad, és az erőszakcselekmények leállítására szólító felhívások ellenére a helyzet keveset javult. Az ENSZ afganisztáni missziójának (UNAMA) minapi jelentése szerint az év első kilenc hónapjában harminc százalékkal kevesebb civil áldozata volt a harcoknak a tavalyi év hasonló időszakához képest, de így is sokan, 2117-en haltak meg és 3822-en sebesültek meg.

Tavaly nyolc ember halt meg a kabuli egyetem kapujánál elkövetett robbantásban, négy évvel ezelőtt pedig az ottani amerikai egyetem elleni támadásban 13-an vesztették életüket. Október végén az Iszlám Állam terrorcsoport egyik öngyilkos merénylője robbantotta fel magát a főváros jobbára síiták lakta negyedében lévő oktatási központnál. A merényletben 24 diák halt meg, és több mint százan megsebesültek. Az Iszlám Állam háborút hirdetett az afganisztáni síita kisebbség ellen, és több tucat támadást hajtott végre ellene, amióta hat évvel ezelőtt megvetette a lábát az országban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában