Ország-világ

2021.02.12. 16:15

A jobbközép kormányzó pozícióba kerül Olaszországban

Az új kormány minél gyorsabb munkába állását sürgette a jobbközép vezetője, Matteo Salvini pénteken hangsúlyozva, hogy a Liga és a Hajrá Olaszország párt kormányzó pozícióba kerül a közgazdász Mario Draghi vezette kormánnyal.

Róma, 2021. február 12. Matteo Salvini, az olasz ellenzéki Liga párt vezetõje nyilatkozik a szenátus római épülete elõtt 2021. február 12-én. Salvini közölte: kész félretenni a politikai ellenfeleivel szemben fennálló ellentéteket, hogy sikeressé tegye a Mario Draghi kijelölt miniszterelnök vezetésével megalakítandó kormányt. MTI/EPA/ANSA/Claudio Peri

Forrás: MTI / EPA / ANSA

Fotó: Claudio Peri

Matteo Salvini szokása szerint egy római utcán tartott rögtönzött sajtótájékoztatóján megerősítette, hogy a jobbközép koalícióhoz tartozó Liga és Hajrá Olaszország (FI) támogatja Mario Draghi kormányát, amelynek eskütétele a következő napokban várható – jelentette az MTI Rómából.

– A jobbközép a kormányzás útját választotta – jelentette ki. Hangoztatta:

nem követeltek miniszteri tárcákat, nem emeltek vétót Draghi semmilyen tervezett döntésével szemben.

– Alig várjuk, hogy megkezdődjék a kormányzati munka.

A Liga számára nem a minisztériumok a fontosak, hanem az egészség és a munka védelme, valamint a normális élethez való viasztérés

– jelentette ki.

Hozzátette, hogy a korábbi miniszterelnök, Giuseppe Conte január 26-i lemondása óta áll az ország, miközben az olaszok „azonnali és gyakorlati” döntéseket várnak. Elemzők rámutattak, a Matteo Salvini „intézményes” kijelentéseivel már a következő választásokra és az esetleges miniszterelnöki szerepére készül jól tudva, hogy Mario Draghi kormánya valószínű, egy évig fog tartani.

– A Liga az ország érdekeit a pártérdekek elé helyezte

– kommentált Matteo Salvini.

A kormányalakítással megbízott Mario Draghinak sikerült kompromisszumra jutnia több kérdésben is a Ligával, illetve a delegáció vezetőjével Matteo Salvinivel – írja a V4NA .

Ennek részeként a Liga képviselői, a helyreállítási alap elfogadása mellett szavaztak, mivel közös célként határozták meg a gazdaság talpra állítását.

A migráció kérdésével kapcsolatban Matteo Salvini arról beszélt, hogy az Olaszországba érkezők Európába is érkeznek, ezért érdemes példát venni más országok eljárásairól.

– A kiutasítások, visszatoloncolások és a határellenőrzés terén Spanyolország, Németország vagy Franciaország példáját követjük majd, melyeknek sokszor sokkal szigorúbbak a törvényeik a határátlépés tekintetében

– fogalmazott Salvini.

Demográfia terén az egyik legnagyobb problémát a rekord alacsony születésszám jelenti Olaszországban: 2020-ban kevesebb mint 400 ezer gyermek született.

Matteo Salvini szerint a családon belüli gyermekszám alapján kialakított adózás törvénybe iktatása befektetés lenne Olaszország jövőjébe.

– Általánosságban azt mondom, hogy az élet védelme és a család védelme kiemelten fontos a Liga számára – nyilatkozta a volt belügyminiszter miután Mario Draghival tárgyalt. Matteo Salvini megjegyezte, tiszteletben tartja a Giorgia Meloni vezette jobboldali Olasz Testvérek (FdI) döntését, miszerint szövetségeseivel ellentétben nem támogatja Mario Draghit.

Giorgia Meloni pénteki televíziós interjújában úgy reagált, az FdI nem vonja kétségbe Mario Draghi tekintélyét és képességeit, de:

– Olaszország az egyetlen demokrácia, melyben a kormányzásra érdemesek nem szavazás útján kerülnek hatalomra, csupán azért, mivel a balközép fél a választásoktól

– jelentette ki.

– Mi lesz akkor, amikor a leendő, egyszerre bal- és jobboldali Draghi-kormánynak a migrációról kell dönteni? – tette fel a kérdést Meloni.

Sajtóértesülések szerint Mario Draghi akár már pénteken vagy szombaton megerősíti az államfőnek a kormányalakítási mandátum elfogadását. Ezt követően ismerteti a miniszterek névsorát: találgatások szerint a Draghi-kormány főbb gazdasági tárcáit szakértők foglalják el, de

miniszteri tárca jut a pártoknak is, talán a politikai erők másodvonalbeli képviselőivel. A Liga esetében Matteo Salvini tanácsadójáról, a Liga mérsékelt szárnyát képviselő Giancarlo Giorgettiről lehet szó.

Mindeközben az Öt Csillag Mozgalom (M5S) a pártszakadás szélére került, mivel az M5S mozgalmi szárnyát vezető Alessandro Di Battista képviselő bejelentette, hogy nem támogatja Mario Draghit. Így ő és az őt támogató politikusok kiválnának a pártból, és a jövőben az ellenzékbe kerülve folytatnák a politizálást.

Az M5S a maga részéről nyilvánosságra hozta, hogy a környezetvédelmi átmenetért felelős „szuperminisztériumot” akarja megkapni, és a külügyi tárcára is pályázik. Az M5S csütörtökön rendezett internetes konzultációja szerint, amelyen kevesebb mint 75 ezren vettek részt, a voksolók majdnem hatvan százaléka igent mondott a Draghi-kormányra.

A felmérések szerint az olaszok 85 százaléka egyetért azzal, hogy Sergio Mattarella az egészségügyi-gazdasági vészhelyzetben Mario Draghira bízta a kormányalakítást.

A pártok sorát továbbra is a Liga vezeti több mint 23 százalékkal, második a PD 20 százalékot támogatottsággal, harmadik az FdI 16 százalék felett, negyedik a 15 százalékra zuhant M5S. A Silvio Berlusconi vezette Hajrá Olaszország 8 százalék alatt áll.

Borítókép: Matteo Salvini, az olasz ellenzéki Liga párt vezetője nyilatkozik a szenátus római épülete előtt 2021. február 12-én. / Claudio Peri / MTI / EPA / ANSA

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában