Az adósok helyzete

2018.09.28. 15:45

A Jobbik igazságszolgáltatást követel a devizahiteleseknek

Nem mentőövet kell dobni a devizahitel-károsultaknak, hanem vissza kell nekik adni indokolatlanul elvett pénzüket – mondta pénteki budapesti sajtótájékoztatóján Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke.

A politikus megjegyezte: az utóbbi időben „bámulatos együttállás” valósult meg, aminek eredményeként önkéntesek, civil jogvédők, az alternatív média szereplői és politikusok közös fellépésének eredményeként a végrehajtók egy része visszavonul, „saját maga hozza meg azt a döntést, hogy a jogsértésektől hemzsegő visszásságokat nem folytatja”, így több esetben sikerült időlegesen elkerülni kilakoltatásokat.

Orbán Viktor és csapata egójára apellálunk – jelentette ki az ellenzéki politikus, aki szerint a „további ellenzéki sikerek megakadályozása érdekében” meg fogják hirdetni a téli kilakoltatási moratórium előbbre hozatalát.

Varga-Damm Andrea, a párt országgyűlési képviselője arról beszélt, nem értelmeznie kellene a Kúriának az Európai Bíróság devizahiteles-döntését, hanem hagynia, hogy a független bíróság értelmezze, alkalmazza azt.

Hozzátette, „nem tud nem igazat adni az adósnak” a bíróság; ha szó szerint veszi az uniós testület döntését, tisztességtelennek mondja ki az árfolyamkockázat ilyen kikötését.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában