Ország-világ

2021.04.20. 14:18

A DK már az AstraZenecával kapcsolatban is elbizonytalanítaná az embereket

Gyurcsány Ferencék teljes mellszélességgel folytatják az oltásellenes kampányt.

Budapest, 2014. október 8. Szaniszló Sándor XVIII. kerületi szocialista polgármesterjelölt az önkormányzati választás kapcsán a Modern Magyarország Mozgalom (MoMa) baloldali pártok által támogatott főpolgármester-jelöltjével, Bokros Lajossal közösen tartott sajtótájékoztatóján a pestszentlőrinci Lenke utcában 2014. október 8-án. MTI Fotó: Beliczay László

Forrás: MTI

Fotó: Beliczay László

A baloldal, élén Gyurcsány Ferencékkel mindeddig „csupán” a keleti vakcinák ellen kampányolt, noha azok nélkül világszerte és Magyarországon is milliókkal kevesebben élveznének védettséget a koronavírus ellen – írja a Magyar Nemzet. Bár a baloldal manapság nem győzi letagadni az emberéletekbe kerülő oltásellenességét,

a DK XVIII. kerületi polgármestere, Szaniszló Sándor ma reggel az ATV Start című műsorában szintet ugrott azzal, hogy immár az AstraZenecával kapcsolatban is kételyeket fogalmazott meg.

Szaniszló bemelegítésképpen megerősítette, hogy pártja továbbra is vizsgáltatná a kínai vakcina megbízhatóságát, jóllehet a magyar szakemberek minden szállítmányt külön vizsgálat alá vetnek, amikor megérkezik. „Én azt gondolom, ez egy teljesen legitim felvetés, annál is inkább, mert ugye több helyről azt hallani hivatalos forrásból is, hogy nem kellőképpen vizsgálták meg ezeknek a vakcináknak a hatékonyságát, mielőtt mondjuk Magyarország megkapta. És a magyar kormány tartozik azzal a társadalom felé, hogy érdemben megnézzük, hogy melyik hatásos és melyik nem” – mondta a Gyurcsány-párti polgármester, aki ezután a nem keleti vakcinákat is támadni kezdte.

„Ugye éppen most hallunk két készítményről, amelyek ki fognak esni a jövőben, hiszen kiderült, hogy nem azokat a hatásokat produkálják, amire szükség van. Ugye az egyik a Janssen, a másik meg, úgy tűnik, hogy az AstraZenecával sem fog szerződni az Európai Unió”

– fejtegette Szaniszló Sándor.

Hangoztatta azt is, hogy mivel az Európai Unió 1,8 milliárd vakcinát szeretne beszerezni 2023-ig, „ez azt jelenti, hogyha a lakossági adatokat nézzük, hogy még négyszer szeretnék beoltani a teljes európai lakosságot, hogyha rosszul alakul a járvány forgatókönyve, tehát nagyon nem mindegy, hogy milyen vakcinákat vásárolunk be a következő időszakokra. Ez teljesen legitim felvetés, hogy nézzük meg, hogy milyen hatékonyságot fejt ki”.

Emlékezetes, Szaniszló Sándor volt az a Gyurcsány-párti polgármester is, aki nemrég diadalittasan jelentette be, hogy a XVIII. kerületben a háziorvosok nem oltották el a kínai vakcinák egy részét. Ezek helyett pedig uniós engedéllyel rendelkező vakcinákat követelt a kormánytól. A felháborodás hatására Szaniszló később törölte a bejelentést tartalmazó Facebook-posztját, és azzal mentegette magát, hogy a kerületben valójában oltáspárti kampányt folytattak.

Ismert: Gyurcsány Ferenc a napokban közösségi oldalán azt írta, hogy „Oltásellenes a dédnagymamátok térdkalácsa”, noha eközben felesége nyíltan a keleti vakcinák ellen kampányol. Dobrev Klára teszi mindezt úgy, hogy a baloldal egyik lehetséges miniszterelnök-jelöltjeként a járvány kellős közepén indult országjárásra, és miután nem mondott igazat arról, hogy találkozói során maszkot viselt, kénytelen volt bejelenteni, hogy elkapta a koronavírust. A betegségből éppen kilábaló Dobrev mégis ott folytatja, ahol abbahagyta: továbbra is rendszeresen arról ír közösségi oldalán, hogy az emberek csak valamelyik uniós engedéllyel rendelkező vakcinával oltassák be magukat.

Dobrev magatartását különösen szomorúvá teszi, hogy már több DK-s politikus is elhunyt a járványban, egyikük, Penz András maga is részt vett az oltásellenes hangulat kialakításában.

De a napokban, szintén az ATV-ben Vágó István is úgy tagadta, hogy pártja oltásellenes lenne, hogy közben beismerte azt. – Nem oltások ellen, hanem megbízható oltások mellett kampányolunk – hangoztatta a DK elnökségi tagja, majd azt magyarázta, hogy a DK nem oltásellenes, hanem „keletivakcina-ellenes”, szerinte ez a kifejezés már inkább kifejezi az álláspontjukat.

Borítókép: Szaniszló Sándor XVIII. kerületi szocialista polgármesterjelölt az önkormányzati választás kapcsán a Modern Magyarország Mozgalom (MoMa) baloldali pártok által támogatott főpolgármester-jelöltjével, Bokros Lajossal közösen tartott sajtótájékoztatóján a pestszentlőrinci Lenke utcában 2014. október 8-án.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában