peking

2019.04.09. 11:54

A Budapest-Belgrád vasútfejlesztésről tárgyalt Varga Mihály Kínában

Magyarország aktív résztvevője az Egy övezet, egy út kezdeményezésnek, az új vasútvonallal pedig központi szerepet tölthet be az Új Selyemút nyugati végén.

A Budapest-Belgrád vasútfejlesztésről tárgyalt Varga Mihály Pekingben, a Kínai Eximbankkal folytatott megbeszélésen a pénzügyminiszter elmondta, Magyarország elkötelezett a Budapest-Belgrád vasútvonal fejlesztésének mielőbbi megvalósítása mellett – közölte a Pénzügyminisztérium kedden.

A tárca közleménye szerint Varga Mihály a tárgyaláson kiemelte:

Magyarország aktív résztvevője az Egy övezet, egy út kezdeményezésnek, az új vasútvonallal pedig központi szerepet tölthet be az Új Selyemút nyugati végén.

A pireuszi teherkikötőt Nyugat-Európával összekötő vasúti folyosó részét képező fejlesztésről szólva Varga Mihály rámutatott arra, hogy a fővállalkozói szerződések előkészítése jó ütemben halad, a tervek szerint a pályázatot elnyerő konzorciumról akár április végéig döntés születhet.

Ezt követően kezdődhet a tervezési és engedélyezési munka,

a cél az, hogy 2023-ra befejeződjön a Budapest-Belgrád vasútvonal építése.

Ennek érdekében a kormány egyszerűsíteni kívánja a szükséges eljárásokat, és lehetővé teszi, hogy az illetékes hatóságok a szükséges engedélyeket gyorsított eljárásban adják ki – ismertette a tárcavezető a közleményben.

A miniszter szerint a Budapest-Belgrád vasútvonal hozzájárul a közép-kelet-európai, jelenleg hiányos észak-dél irányú vasúti kapcsolatok bővítéséhez, korszerűsítéséhez, fontos szempont, hogy a kínai cégek az Európába szánt áruk nagy részét a pireuszi kikötőből vasúton juttatják el a kontinensre, és a szállítási útvonalért folyó versenyben Magyarország lemaradna a felújítása nélkül – írja közleményében a Pénzügyminisztérium.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában