Ország-világ

2020.06.21. 16:02

A baloldal elfelejtette Jakab Péter antiszemita múltját

A Demokratikus Koalíció egy ideje szövetségesként tekint a néppártosodó alakulatra. Jakab progresszív imázsa új keletű dolog, néhány éve még antiszemita és rasszista kijelentéseiről volt ismert. Emellett Jakab a Jobbik eddigi legszűkebb mozgástérrel rendelkező vezetője, az igazi döntéshozó a párt EP-képviselője, Gyöngyösi Márton lehet.

A Magyar Nemzet arról ír, hogy Lukácsi Katalin, a Mindenki Magyarországa Mozgalom elnökségi tagja patetikus hangnemben méltatta a Magyar Hangban közölt publicisztikájában Jakab Pétert, a Jobbik elnökét. A mérhetetlen támogatottságú alakulatban politizáló ex-KDNP-s szerint Jakab vezetésével a Jobbik tovább hitelesíti a néppártosodó politikát, s Lukácsi úgy vélte, Vona Gábor hibájából tanulva Jakab nem a konfliktusok szőnyeg alá söprését választotta, hanem vállalja a konfrontációkat.

Sőt, egészen addig ment, hogy Vonával ellentétben az új elnök akár igazi államférfivá is válhat, amennyiben a pártján túl az ország érdekében is tud gondolkodni. „Az általam korábban lenézett jobbikosokban pedig megtaláltam a honfitársaim, ami számomra is lecke volt, és amit sohasem felejtek el nekik” – írta Lukácsi.

A Jobbik, Jakabbal az élen, már a Demokratikus Koalíció számára is elfogadható szövetséges lett, míg a párt korábbi radikalizmusa miatt Gyurcsány Ferenc is sokáig elhatárolódott tőlük.

Mindezek fényében érdemes felidézni, hogy Jakab Péter progresszív imázsa új keletű dolog, néhány éve még rendszeresen tett szélsőséges, antiszemita és rasszista nyilatkozatokat.

Ismeretes:

egy lakossági fórumon Jakab a roma felzárkóztató programokon és a cigányok értelmi képességein gúnyolódott.

„Hogyha valaki megtanul 30 évesen napot rajzolni, mivel lesz versenyképesebb, mint amikor nem tudott napot rajzolni? Vagy ha le tudja írni a nevét…? Tehát a cseresznyeszedéshez, úgy gondolom, nem kell napocskát rajzolni. Leszedjük a cseresznyét – jobb esetben nappal, nem éjjel” – fogalmazott. Jakab Péter azt is hangoztatta, hogy 24 évvel a rendszerváltás után szerinte fel kell tenni a kérdést, hogy a cigányság jelentős része akar-e egyáltalán dolgozni.

„Vagy a jelenlegi segélyezési rendszerből fenn tudja tartani a padló közepére piszkító mélyigénytelen életvitelét. Lehet, ez nekik így jó, nekem nem, mert én élek fertőzésveszélyben” – mondta.

Tíz évvel ezelőtt, egy tiszalúci fórumon Jakab – akiről akkor még nem volt ismert, hogy ő maga is zsidó származású – izraelita rabokon gúnyolódott.

„Ha bizonyos kiválasztott néphez tartozik az illető, akkor a miskolci Dolce Vita luxusétteremből kell számára étket szállítani, mert ott kóser módon tudnak főzni, és neki még ahhoz is joga van… nehogy már! Egy bűnözőnek joga van… majd ha megbűnhődik, akkor megint lesz joga, de addig ne legyen már joga, hogy neki kóser kaját kell hozni egy olyan étteremből, ahova az átlag miskolci be sem mer térni, mert olyan az árszínvonal.”

A melegfelvonulást pedig nemes egyszerűséggel „buziparádénak” nevezte Jakab.

„Nyilván a csendőrségről továbbra sem fogunk lemondani. A csendőrségnek nem az lesz a feladata, hogy buziparédákat biztosítson. Miskolcról több mint 100 rendőrt küldtek, mert olyan jól állunk, ezeket az aberráltakat kell nekik kísérgetni” – jelentette ki korábban.

A lap szerint a Jobbik valós döntéshozója Gyöngyösi Márton EP-képviselő, aki Brüsszelből is rajta tartja a kezét a párton belüli folyamatokon, s Jakab megszólalásai, médiaszereplései is aprólékosan megtervezett forgatókönyv szerint, a spontaneitás teljes kiiktatásával zajlanak.

Mint ismert, Gyöngyösi 2012-ben arról vált hírhedtté, hogy a zsidó honatyák listázását szorgalmazta. A szintén jobbikos Varga-Damm Andrea szerint ugyanakkor a jelenlegi pártvezetés stratégiája az egy százalék feletti választási eredményért járó támogatások bebiztosítása, vagyis a törpepárti létre történő berendezkedés.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában