Augusztus 20.

2024.08.19. 14:37

Folyamatosan figyeli az időjárás alakulását az operatív törzs

A kormány és az operatív törzs számára – a korábbi évekhez hasonlóan – természetesen most is az a legfontosabb, hogy mindenki biztonságosan ünnepelhesse Magyarország születésnapját – írta a Facebookon közzétett bejegyzésében a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár hétfőn, számol be az MTI.

MW

Tűzijáték Budapesten az államalapítás ünnepén, Szent István napján, 2023. augusztus 20-án

Forrás: MTI

Fotó: Lakatos Péter

Kovács Zoltán közölte: a Szent István-napi rendezvénysorozat előkészítéséért és biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs a programsorozat egésze alatt működik, augusztus 20-án – amikor a legtöbb kiemelt rendezvény lesz – fizikailag is együtt ülésezik.

A 2006-os tragikus kimenetelű augusztus 20-ai rendezvény az akkori szervezők és döntéshozók felelőtlenségének következménye volt. Ez most nem fordulhat elő, hiszen az operatív törzs számára minden információ rendelkezésre áll, döntéshozók alkotják, akik bármely rendezvényhelyszínen be tudnak avatkozni, szükség esetén le is tudják állítani a rendezvényt – ez igaz a kedd esti tűzijátékra is

– fogalmazott az államtitkár.

A szakemberek megerősített szolgálattal és erre az alkalomra telepített figyelő-mérő állomásokkal folyamatosan nyomon követik az időjárás alakulását.

Az operatív törzs a Szent István-napi programsorozat egyes rendezvényeinek megtartásáról, illetve szükség esetén elhalasztásról a rendelkezésre álló információk alapján hoz döntést, amit természetesen minden lehetséges formában és csatornán meg is oszt

– írta Kovács Zoltán.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában