Érzékenyítés

2023.04.05. 06:25

Emberi jogi diákversennyel cserkészi be legújabb aktivistáit az Amnesty International

A Soros György-féle szervezet így toborozza az új önkénteseket - derül ki a Magyar Nemzet cikkéből.

Illusztráció/Molinót tart egy aktivista halott menekülteket jelképező, zsákokban fekvő aktivisták előtt az Amnesty International menekültek világnapján tartott rendezvényén a budapesti Kossuth téren 2015. június 20-án

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Tamás

A lap arról ír, hogy idén immár tizedik alkalommal vette kezdetét az Amnesty International Összpont nevű emberi jogi diákversenye.

A tizedik Összponton – hasonlóan a korábbi évekhez – az oktatás, a nemek közötti egyenlőség, valamint a szexuális és a nemi kisebbségek témaköreiben mélyülhetnek el a középiskolások, amelyek közül a hozzájuk legközelebb álló üggyel kell foglalkozniuk. 

A Soros György támogatását élvező Amnesty International honlapján olvasható beszámoló szerint a verseny jelenleg a második fordulónál tart, amelynek során a két-három fős csapatok az általuk választott társadalmi ügy mellett kampányolnak. A tizenhat csapat közül többen a gyermekvédelmi törvény „hatásai” ellen harcolnak, és azt követelik, hogy az iskolában legyen teljes körű szexuális felvilágosítás, oktatás a fogamzásgátlásról vagy a szexuális és a nemi kisebbségekről. Az Active nevű csapat petíciója által például azt szeretné elérni, hogy a szexuális és nemi kisebbségekkel foglalkozó civil szervezetek újra visszamehessenek az iskolákba foglalkozásokat tartani, valamint a fiatalokat hitelesen tájékoztatni.

Más aktivisták az oktatásban megnyilvánuló nemi szerepekre és sztereotípiákra hívják fel a figyelmet, és többen a nők önrendelkezési jogának csorbulását emelik ki. A Forradalmárok nevű csapat petíciója a 2022 szeptemberében hatályba lévő szívhangrendeletet szeretné megszüntetni, hogy a nők szabadon dönthessenek a saját testük felett, amihez szerintük a megfogant magzat is hozzá tartozik, magyarul határozhassanak az abortuszról anélkül, hogy „lelki terhelésnek” legyenek kitéve.

A teljes cikk IDE kattintva érhető el.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában