ENSZ

2023.03.24. 23:21

Szijjártó Péter: teljességgel elfogadhatatlan, hogy a világ számos részén nincs tiszta ivóvíz

Elfogadhatatlan, hogy a világ számos részén nincsen tiszta ivóvíz még az egészségügyi intézményekben sem, ennek biztosítása érdekében globális erőfeszítésekre van szükség, amelyekből Magyarország kész kivenni a részét - közölte a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken New Yorkban.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter felszólal az ENSZ Vízügyi Konferenciájának plenáris ülésén New Yorkban 2023. március 24-én

Forrás: MTI/KKM

A tárcavezető az egészségügyi intézmények vízellátásának és higiéniájának biztosítását célként kitűző csoport (WASH) magyar társszervezésben megvalósuló eseményén azzal kezdte a felszólalását, hogy felidézte, gyerekkorában számtalan alkalommal mondták neki a szülei, hogy mosson kezet, és ezzel az utasítással a koronavírus-járvány alatt is gyakran lehetett találkozni. 

"De sajnos a világban számos helyen még mindig nem adottak az alapvető körülmények ahhoz, hogy ennek az utasításnak teljes körűen eleget tehessenek az emberek, és ez szerintem elfogadhatatlan"

 - szögezte le. 

"Amikor már járt ember a Holdon, amikor 5G-ről beszélünk és elképzelhetetlen digitális technológiákat fejlesztenek, akkor az elfogadhatatlan, hogy a világ számos részén nincs tiszta és biztonságos ivóvíz, ez ellen fel kell lépni" - tette hozzá. 

Szijjártó Péter kiemelte, hogy 

jelenleg világszerte nagyjából 3,85 milliárd embernek kell szükség esetén olyan egészségügyi intézményhez fordulnia, ahol nem biztosítottak az alapvető higiéniai feltételek sem, ezért itt az idő cselekedni ez ügyben. 

Mint mondta, a probléma súlyosságát jól érzékelteti, hogy évente mintegy 670 ezer újszülött hal bele vérmérgezésbe, ők a minimális esélyt sem kapják meg az életre. 

Ha nem történik változás, akkor 2030-ra az emberek 19 százalékának nem lesz teljes körű hozzáférése biztonságos ivóvízhez, 35 százaléknak pedig biztonságos higiéniai szolgáltatásokhoz

 - mutatott rá. 

A miniszter leszögezte, hogy a WASH társelnökeként fel kívánja hívni a figyelmet a valódi intézkedések fontosságára annak céljából, hogy biztosítsák minden egészségügyi intézmény számára a hozzáférést a biztonságos és tiszta ivóvízhez. 

Ez nagy erőfeszítéseket igényel, de Magyarország kész ebből kivenni a részét, ahogyan tette már eddig is a fejlett, világszínvonalú hazai vízipari technológiákra alapozva, és a cél a további szereplők bevonása - jelentette ki.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában