Zaklatás

2023.03.04. 13:03

Szexuális kényszerítés gyanúja miatt folyik nyomozás egy karateedzőként dolgozó férfi ellen

A világbajnok magyar sportoktató férfit, aki egy vallási felekezet hittérítője, egy 15 éves fiút környékezett meg.

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Fotó: Popel Arseniy

A Magyar Nemzet információi szerint szexuális kényszerítés gyanúja miatt folyik nyomozás egy férfi ellen. A Budapesti Rendőr főkapitányság tájékoztatása szerint a bűncselekménynek eddig egy sértettje van, az eljárásban egy férfit hallgattak ki gyanúsítottként. A gyanúsított személyéről adatvédelmi okból nem adhatnak felvilágosítást.

Az üggyel kapcsolatban az Index korábban megírta, hogy egy világbajnok magyar sportoktató férfit, aki egy vallási felekezet hittérítője, szexuális bűncselekménnyel gyanúsítanak. Az esetnek eddig egy sértettje van, de a több mint hatvan tanúvallomás szerint nem ő lehet az egyetlen áldozat. 

Az Index emlékeztetett, hogy az eset nyolc évvel ezelőtt kezdődött: az egykori világbajnok férfihoz 2015-ben kezdett el járni egy akkor 15 éves fiú, akit teljesen behálózott, és – a nyomozati iratok szerint – három év alatt legalább száz alkalommal történt közöttük szexuális együttlét. A gyermek eleinte kétszer járt hozzá masszázsra, kétszer pedig edzésre. Vallomásából kiderül, hogy a masszázsok sokszor túlságosan is intimre sikerültek, ami után a férfi közösült is a fiatal fiúval.

Az Index szerint a fiú édesapja tett végül feljelentést hat évvel később: A négy évig tartó szörnyűségeket a gyermek ugyan jelezte édesanyjának, ám ő kételkedve fogadta állításait, ráadásul a sportedző érzelmileg őt is manipulálta, megkörnyékezte, végül a gyülekezeten keresztül ki is szakította a családjából.

A Magyar Karate-szakszövetség is reagált a hírre. Mint írták, a gyanúsított nem karatés és nem tagja a karateszövetségnek, így értelemszerűen az UTE karate szakosztályának sem tagja. A Magyar Karate-szakszövetség elhatárolódik, és mélységesen elítéli a cikkben leírtakat.

A teljes cikket itt olvashatja el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában