Látogatás Ankarában

2023.03.29. 19:53

Novák Katalin: a bajban és ezután is segítjük Törökországot (videó)

A magyarok a földrengés okozta bajban és a következő időszakban is segítséget nyújtanak a török embereknek – mondta Novák Katalin köztársasági elnök a Recep Tayyip Erdoğan török elnökkel szerdán Ankarában folytatott megbeszélését követő közös sajtótájékoztatón.

Novák Katalin Törökországban

Forrás: MTI

Fotó: Bruzák Noémi

A magyar köztársasági elnök elmondta, hogy az Ökumenikus Segélyszervezet nevében Lehel László elnök-igazgató 100 millió forint adományt ad át szerdán Törökországnak, emellett 100 tonna gyógyszerrel és orvosi műszerekkel is segítik a magyarok a földrengés sújtotta országot.

Novák Katalin a török elnökkel folytatott megbeszélés témái között említette az orosz–ukrán háborút, az illegális migrációt, az Európai Unió és a NATO bővítését, az energetikai együttműködést és a demográfiai kihívásokat.

Kitért arra is, hogy a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok felvételének 100. évfordulója alkalmából meghívta Erdoğan elnököt, hogy decemberben közösen nyissák meg Törökország és Magyarország közös kulturális évét.

Novák Katalin a sajtótájékoztatón megköszönte a mentésben részt vevő magyar szervezetek munkáját, hangsúlyozta a magyar emberek összefogását és segítőkészségét. 

A magyar köztársasági elnök szólt az orosz–ukrán háborúról, kiemelve a mielőbbi tűzszünet, a béketárgyalások és az igazságos béke elérését, s a Kárpátalján élő mintegy 150 ezer magyar ember sorsát. Hangsúlyozta, hogy el kell kerülni a háború eszkalálódását, s megköszönte Törökország közvetítő szerepét. 

Újságírói kérdésre válaszolva kifejtette, hogy a béke elérése a végső cél, amelyhez közös szándék szükséges, s mindent meg kell tenni a háború eszkalálódása ellen. 

Nem táplálni, hanem hűteni kell a feszültségeket, a háborús feleknek közös asztalhoz kell ülniük, és béketervre van szükség

– hangsúlyozta. 

    Novák Katalin kiemelte Törökország illegális migrációval kapcsolatos szerepét, amely Magyarország számára kulcsfontosságú.

 Felhívta a figyelmet arra is, hogy Magyarország pártolja a NATO és az EU bővítését, elsősorban a Nyugat-Balkán tekintetében.

 Emlékeztetett, hogy a napokban írta alá a Finnország NATO-csatlakozásának magyarországi ratifikálásáról szóló törvényt, s napirenden van Svédország csatlakozása is. Novák Katalin köszönetet mondott azért, hogy a jövőben is biztosított a Török Áramlaton keresztül Magyarország energiaellátása, emellett kiemelte a stratégiai partnerekkel, így a Törökországgal való együttműködés fontosságát.     

A demográfiai kihívásokról szólva Novák Katalin kifejtette, hogy mindkét ország számára kiemelten fontos a hagyományos családi értékek megőrzése, amely a jövőnk záloga, s meghívta Erdoğan elnököt a Családbarát Elnökök Hálózatába.     

A háromnapos látogatásra érkező Novák Katalin csütörtökön ellátogat a Török Nagy Nemzetgyűlésbe, megtekinti a földrengés által sújtott régió egy részét, pénteken felavatja Mancs mentőkutya szobrát, majd meglátogatja a Thököly Imre-Zrínyi Ilona Emlékházat, és megkoszorúzza Thököly Imre síremlékét.

Törökország segíti hazánk gázellátását

Törökország és Azerbajdzsán kész minden támogatást megadni Magyarországnak a gázellátás terén – jelentette ki Recep Tayyip Erdoğan török elnök szerdán az ankarai államfői palotában, a Novák Katalin magyar köztársasági elnökkel folytatott tárgyalást követő közös sajtótájékoztatón.

Erdoğan a török–magyar kapcsolatokról szólva egyúttal megköszönte Magyarországnak azt a támogatást, amelyet a február 6-i dél-törökországi földrengések után a mentési munkálatok során nyújtott.

Mint fogalmazott: „a segítő kéz a mélyreható baráti kötelékeink közvetlen megnyilvánulása volt”.

A magyar csapatok 35 honfitársunkat mentették ki sérülten a romok alól 

– tette hozzá.

A török államfő egyúttal az orosz–ukrán háborúról is beszélt, a mielőbbi béketárgyalásokat és a háború lezárását sürgette.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában