Döntés

2023.03.27. 18:12

Megszavazta az Országgyűlés: Magyarország hozzájárul Finnország NATO-csatlakozásához

Hazánk a parlamenti indítvánnyal hivatalosan is hozzájárul ahhoz, hogy az eddig semleges Finnország csatlakozzon a katonai szövetséghez.

Forrás: MTI

Fotó: Szigetváry Zsolt

182 igen, 6 nem szavazattal, tartózkodás nélkül megszavazta az Országgyűlés a Finn Köztársaságnak az Észak-atlanti Szerződéshez való csatlakozásáról szóló jegyzőkönyv kihirdetéséről szóló törvényjavaslatot. Korábban a Fidesz frakcióvezetője, Kocsis Máté jelezte, a képviselőcsoport részéről elhárultak az akadályok és aggályok a lépés támogatása elől, majd Törökország is bejelentette teljes támogatását.

 

A svédek azonban még várni kényszerülnek, elsősorban Ankara miatt, de a Fidesz képviselőcsoportja is csak később dönt a támogatásról. 

 

Recep Tayyip Erdoğan török elnök azzal indokolta a döntés halasztását, hogy Stockholm még nem adta ki Ankarának azt a mintegy 120 „terroristát”, akiket Törökország követel. Finnország esetében ilyen dolgok nincsenek – jegyezte meg.

A parlamenti döntést megelőzően Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője közölte, rengeteg e-mailt kapott Finnországból, melyekben sok politikus és civil aggályokat fogalmaz meg hazájuk NATO-csatlakozásával kapcsolatban. Mint írta, egyebek mellett hiányolják a finn emberek döntését, azaz a népszavazást, félnek, hogy a csatlakozás után Finnország nem marad semleges, békés ország, hiszen az Oroszországgal közös, mintegy 1300 kilométeres határszakaszuk fegyveres konfliktusok gyújtópontja lehet. Attól is tartanak - tette hozzá -, hogy az Egyesült Államok majd „kizsákmányolja Finnországot és a finn katonákat, hogy a saját érdekeit érvényesítse Oroszországgal szemben”.

Kocsis Máté hozzátette: mindezek alapján a finnek azt kérték, ne járuljunk hozzá az ország NATO-csatlakozásához.
Mint írta, ezek súlyos állítások, melyek joggal nyugtalanítanak sok finn polgárt. 

A mi fölfogásunk szerint az a helyes, ha minden fontos kérdésben megkérdezik az emberek véleményét

 – jelentette ki. 

Megjegyezte, az említett aggályokat ugyan megértik, részben egyet is értenek velük, de szerinte már késő az ezekről szóló vitákat megnyitni. "Döntöttünk, ma este 18 órakor megszavazzuk Finnország csatlakozását a NATO-hoz" - írta. 

Magyarország a NATO és az Európai Unió elkötelezett tagja, ezért erőnkön felül mindent meg fogunk tenni a béke előmozdítása és későbbi fenntartása érdekében, ebben számíthatnak ránk a finn emberek.  Mi magyarok Finnországgal különleges történelmi barátságot ápolunk, a szövetségeseink. Megerősítést kaptunk tőlük, hogy Magyarország a jövőben megkapja az ennek szellemiségéhez igazodó, neki járó tiszteletet

 – fogalmazott Kocsis Máté. 

 

A finn kormányfő köszönetet mondott Magyarországnak

Sanna Marin finn kormányfő hétfőn este megköszönte Magyarországnak, hogy ratifikálta Finnország NATO-csatlakozását. 

"Köszönjük a világos döntést"- írta Marin Twitter-oldalán röviddel az Országgyűlés hozzájárulását követően. 

A finn miniszterelnök ugyanakkor szót emelt Svédország gyors csatlakozása mellett is. "Finnország és Svédország NATO-tagsága az egész szövetség biztonságát erősíti. Mindenki érdekét szolgálja, hogy Svédország is még a vilniusi csúcstalálkozó előtt NATO-tag legyen" - hangsúlyozta Marin.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában