Kapcsolatok

2023.02.02. 11:24

Tovább bővül a valaha volt legnagyobb magyar közlekedésipari megrendelés (videó)

Tovább bővül minden idők legnagyobb magyar közlekedésipari megrendelése, miután az eddigi 1300 vasúti kocsin felül újabb 50-et rendel az egyiptomi vasúttársaság egy alapvetően magyar konzorciumtól - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.

Forrás: Szijjártó Péter/Facebook

Fotó: MARTON_KIRALY

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a magyar-egyiptomi gazdasági vegyes bizottság negyedik ülését követően kiemelte, hogy a magyar közlekedésipar Egyiptomtól kapta a valaha volt legnagyobb megrendelését, ennek keretében eddig 724 vasúti kocsit szállítottak le, 626 pedig még gyártás alatt áll a Dunakeszi Járműjavítóban.   

Ez egészült ki most újabb 50 kocsival, s ezzel a korábbi egymilliárd eurós szerződés mintegy 1,1 milliárd euróra nőtt 

- közölte.

Leszögezte, hogy az ukrajnai háború miatt még a korábbinál is fontosabbak a megbízható nemzetközi együttműködések, és a két ország kapcsolatát a kölcsönös tisztelet mellett ez jellemzi, ami hozzájárult jelentős sikerek eléréséhez.   

Utóbbi kapcsán arról is beszámolt, hogy tavaly csúcsot döntött a magyar-egyiptomi agrárkereskedelmi forgalom, értéke 80 százalékos bővülést követően megközelítette a 30 millió dollárt.

Szijjártó Péter a Rania A. al-Masat nemzetközi együttműködésért felelős egyiptomi miniszterrel közös sajtótájékoztatóján rámutatott, hogy az együttműködés legfontosabb területe az energetika, miután mindkét ország a nukleáris energiára helyezi a hangsúlyt az ellátásbiztonság és a zöld átmenet terén.   

Aláhúzta: Magyarország és Egyiptom ugyanazon technológiával és kivitelezővel építi új reaktorait, ami a műszaki, tudományos és oktatási együttműködés számára is komoly lehetőségeket jelent.   

Hiszünk abban, hogy a nukleáris energia a jövő energiája, hiszen olcsó, biztonságos és fenntartható módja a villamosenergia előállításának

- jelentette ki, hozzátéve, hogy a felek kiterjedt nukleáris együttműködést kívánnak felépíteni.   

Majd arra is kitért, hogy bár az orosz Gazprom megbízható földgázszállító, a diverzifikáció jegyében új forrásokat kell keresni annak érdekében, hogy hazánk "kiterjedtebb szerződéses kapcsolatrendszerrel rendelkezhessen".   

Aláhúzta: Egyiptom ezen a téren is lehetséges megoldás, a szállítás jelenleg cseppfolyósított formában lehetséges, de tervben van egy európai uniós támogatású gázvezeték építése is Dél-Európába.

A miniszter az ukrajnai háborút is érintette, és úgy vélekedett, hogy békére van szükség ahhoz, hogy a világgazdaság visszatérhessen a korábbi, hosszú távú fejlődést lehetővé tevő működéséhez.   

Figyelmeztetett, mivel Magyarország és Egyiptom is mélyen integrálódott a világgazdaságba, mindkét félnek érdeke, hogy minél előbb béke legyen.   

Kiemelte, hogy Egyiptom biztonsági szempontból is stratégiai partnere Magyarországnak és Európának. Egyiptom fontos és stabil bástyája Európa észak-afrikai védvonalának azzal, hogy meggátolja az illegális bevándorlási folyamatok kiteljesedését, ennek híján a migrációs nyomás jóval erősebb lenne - közölte.   

Amit értenek Kairóban, azt sajnos egyelőre nem értik Brüsszelben, hogy az illegális migrációt nem menedzselni kell, hanem megállítani. Csak így lehet garantálni az európai kontinens biztonságát 

- fogalmazott.   

A felek szándéknyilatkozatot írtak alá a nemzetközi fejlesztési tapasztalatok átadásáról és a szociális ügyekben való együttműködésről.

Szijjártó: adottak a sikeres magyar-egyiptomi gazdasági együttműködés feltételei

Adottak az eredményes gazdasági együttműködés feltételei Magyarország és Egyiptom között, ami az eddigi sikerek mellett újabb lehetőségeket tartogat a két ország vállalatai számára – közölte a külgazdasági és külügyminiszter a Magyar-Egyiptomi Üzleti Fórumon. 

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy a világgazdaság nagyon rövid időn belül kétszer is teljesen a feje tetejére állt az utóbbi években, aminek nyomán tovább erősödött a megbízható és kiszámítható partnerségek jelentősége.

Kiemelte: noha a két ország távol van egymástól, és számos más tekintetben is különbözik, a kölcsönös tiszteletre alapozott kapcsolatok jelentős sikerekre vezettek.

Szijjártó Péter fontos kormányzati feladatnak nevezte a sikeres gazdasági együttműködés feltételeinek biztosítását, és ezzel kapcsolatban öt területet sorolt fel.

Először kitért a politikai feltételekre, és hangsúlyozta, hogy a két ország között nincsenek nyitott ügyek, 

Magyarország nagyra becsüli Egyiptomot egyebek mellett az illegális bevándorlás akadályozása terén betöltött szerepéért is, és Orbán Viktor miniszterelnök február végén látogatást tesz Kairóban.

Ezután a jogi körülményekről beszélt, mondván, hogy szilárd alapra van szükség az együttműködéshez, például a kettős adóztatás elkerülése érdekében, de ez is adott magyar-egyiptomi viszonylatban. Majd a pénzügyi feltételeket illetően emlékeztetett, hogy az Eximbank százmillió eurós hitelkeretet nyitott a vállalatközi kapcsolatok támogatására.

SZIJJÁRTÓ Péter
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a Magyar-Egyiptomi Üzleti Fórumon a budapesti Kempinski Hotelben 2023. február 2-án
Fotós: Balogh Zoltán / Forrás: MTI

Negyedik pontként leszögezte, hogy szükség volt egy zászlóshajó-projektre, ami további lehetőségeket nyithat meg, ez pedig az volt, 

hogy a magyar közlekedési ipar a valaha volt legnagyobb rendelését kapta az egyiptomi vasúttársaságtól. Ennek keretében 1300 vasúti kocsit szállítanak az észak-afrikai országba, majd ezt most megfejelték további 50-nel.

Végül érintette az emberek közötti kapcsolatokat is, például az idegenforgalom és a felsőoktatás terén. 

Aláhúzta, hogy tavaly meghaladta a 120 ezret az Egyiptomba utazó magyar turisták száma, a kormány pedig évi 200-ra emelte az egyiptomi hallgatók számára fenntartott ösztöndíjas helyek számát a hazai egyetemeken.

A miniszter hangsúlyozta, hogy az elmúlt tizenhárom évben Európában több ország is "gyakorlatilag válságról-válságra bukdácsolt", Magyarország azonban minden krízisből megerősödve került ki.

Ez szavai szerint annak is köszönhető, hogy a kormány sajátos magyar válaszokat keresett a kihívásokra, és a nehézségek ellenére sem adta fel fő célkitűzéseit, így a teljes foglalkoztatottságot és az alacsony adókulcsokat sem.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában