Gyanús ügyek

2023.01.24. 17:25

Törvényességi felügyeleti eljárás indul a pécsi polgármester ellen

Péterffy Attila, pécsi polgármester úgy adott fű alatt 24 millió forint közpénzt az MSZP-DK-s igényeket kiszolgáló Pécsi Kommunikációs Központ Kft.-nek, hogy ezt az ügyet egyébként a közgyűlés elé is vihette volna. A bama.hu megkereste a kormányhivatalt, amely a történtek után törvényességi felügyeleti eljárást indít a polgármesteri döntés miatt.

Péterffy Attila pécsi polgármester

Forrás: Dunántúli Napló

Fotós: Löffler Péter

Miközben a pécsieknek le kellett mondaniuk az év végi 3,5 millió forintba kerülő tűzijátékról, addig a teljes, 13,5 milliós éves szociális tűzifakeret közel dupláját kapta meg kiegészítésként –  mintegy 24 millió forintot – a Pécsi Kommunikációs Központ Péterffy Attila polgármester saját hatáskörben hozott döntése nyomán – írja cikkében a bama.hu.

Az ügy azért is különös, mert Péterffy az egyedül meghozott döntésekor arra az önkormányzati rendeletre hivatkozik, amely szerint „amennyiben az önkormányzati társaság működése körében felmerült ok indokolttá teszi, a működőképesség fenntartása vagy a likviditás megőrzése érdekében az átadott pénzeszköz átutalása ütemezésének módosításáról a közgyűlés dönt, kivéve a két ülés közötti időszakban felmerülő, halaszthatatlan eseteket, melyekről a polgármester határoz, a közgyűlés utólagos tájékoztatása mellett”.

Péterffy pedig az utóbbi szakaszt tekinthette irányadónak, illetve mentségnek az egyszemélyes döntése meghozatalakor. Csakhogy az önkormányzati honlapra felkerült dokumentumok szerint december 6-án már a Városházán megtörtént a szakmai ellenjegyzése a támogatási szerződés módosításának, vagyis már előtte bent lehetett a propagandacég támogatási kérelme a hivatalnál, és december 6-án is tartottak egy közgyűlést. Péterffy aztán december 9-én döntött a támogatásról, de az ezzel kapcsolatos támogatási szerződésre december 15-én került rá a dátumos pecsét.

Csakhogy közben, december 14-én is volt egy közgyűlés, amelyre azonban nem vitte a polgármester a témát, a képviselőket sem tájékoztatta még informálisan sem, sőt 

egészen január második feléig nem is tudhattak a képviselők szélesebb körben az átadott milliókról.

Az ügyben a portál megkereste a Baranya Vármegyei Kormányhivatalt, amely közölte, hogy a „hivatal törvényességi felügyeleti eljárásának célja a helyi önkormányzat képviselő-testületének, bizottságának, részönkormányzatának, polgármesterének, főpolgármesterének, vármegyei közgyűlés elnökének, társulásának, jegyzőjének a működése kapcsán a jogszerűség biztosítása. Ennek megfelelően 

a kormányhivatal törvényességi felügyeleti eljárásban vizsgálja az érintett, jelen esetben a polgármester, döntéshozatali eljárásának jogszerűségét.

 A vizsgálat kiterjed az átruházott hatáskörben hozott döntésekre, illetve a két ülés között az SZMSZ szerint szabályozott képviselő-testület hatáskörébe tartozó önkormányzati ügyekben való döntéshozatalra is”.

– Fentiek alapján a jelzett ügyet, a polgármester döntéshozatali eljárásának jogszerűségét, a kormányhivatal törvényességi felügyeleti jogkörében – a megfelelő dokumentumok rendelkezésre állását követően – vizsgálni fogja, és megteszi a vonatkozó jogszabályok által előírt, szükséges intézkedéseket - közölték.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában