Jótékonyság

2022.12.11. 19:27

Rászoruló gyermekeknek szervezett élménydélutánt az Ökumenikus Segélyszervezet

Több mint húsz, a Somogy megyei Somogyfajszról érkező gyermek vett részt azon az élményekben gazdag programon, amellyel az Ökumenikus Segélyszervezet ajándékozta meg őket Budapesten az Advent Bazilika rendezvénysorozat helyszínén – tájékoztattak a szervezők.

Több mint húsz somogyfajszi gyermek vett részt az élményekben gazdag délutánon az Advent Bazilikánál

Forrás: Ökumenikus Segélyszervezet

Fotó: Mark Gadoros

Az élményt gazdagította, hogy a  gyermekeknek szervezett élménydélutánon sztárok vezették a kézművesfoglalkozás, korcsolyázás, kovácsműhely és mézeskalácssütés programokat – közölték.
Az Ökumenikus Segélyszervezet arról számolt be, hogy 

a zömében 6-14 éves korosztályú, a segélyszervezet somogyfajszi Jelenlét pontjának látókörében, nehéz körülmények között élő családokból érkezett gyerekek egyik csoportja a mézeskalács tésztájának gyúrásába, szaggatásába és sütésébe kapcsolódott be, egy másik csapat pedig az elkészült süteményeket díszítette föl. Míg a gyermekek harmadik csoportja a Szent István tér közepén található korcsolyapályán, ismert önkéntesek vezetésével korcsolyázott, és a negyedik csapat a vásár kovácsműhelyében vett részt élményfoglalkozáson, addig az ötödik csapat számára kézműves-foglalkozást tartottak a szervezet önkéntesei.

A gyermekprogramokba Gáncs Kristóf kommunikációs igazgató mellett az Ökumenikus Segélyszervezet olyan ismert önkéntesei kapcsolódtak be, mint Iszak Eszter műsorvezető, Katus Attila sportaerobic világbajnok, Mezei Léda színész, Várnagy Andrea Liszt-Ferenc díjas zongoraművész és Kovács Lázár séf is. 

Sztárokkal találkozhattak a kézműves foglalkozásokon a gyerekek
Fotós: Mark Gadoros / Forrás: Ökumenikus Segélyszervezet

Az élménynap közben forró teával és egy finom uzsonnával kedveskedtek a gyerekeknek az Adventi Bazilika program szervezői.

„Amellett, hogy az Adventi Adománygyűjtés a szervezet egész éves munkájának a támogatásáról szól, ebben a nehéz gazdasági helyzetben különösen is fontos, hogy a gyerekek olyan élményekkel gazdagodhassanak, melyeket másképpen nem lenne lehetőségük átélni az ünnepek alatt, erről szól ez a délután.”

– hangsúlyozta ki Gáncs Kristóf, az Ökumenikus Segélyszervezet kommunikációs igazgatója. 

A Segélyszervezet intézményei nélkülöző és krízishelyzetbe került családok ezreit segítik az év 365 napján, ételt, otthont, esélyt adva a rászorulóknak. A többszörösére megnövekedett energiaárak, az égbe szökő élelmiszerárak ennek a segítségnyújtásnak a folytatását is veszélyeztetik, éppen akkor, mikor sok családnak nagyobb szüksége van rá, mint valaha. Az Adventi Adománygyűjtés célja nem egy egyszeri ajándékozás csupán, azért gyűjt a Segélyszervezet, hogy kitörési pontokat tudjon kínálni a szegénységből és esélyt adjon a rászoruló családoknak a felzárkózásra, a gyermekeknek pedig segítsen a szegénység okozta hátrányaik leküzdésében a legnehezebb körülmények között is.

A Segélyszervezet ünnepi segélyakcióit és egész éves rászorulókért végzett munkáját a 1353-as adományvonal tárcsázásával, hívásonként 250 forinttal lehet támogatni!


Hogyan lehet csatlakozni az összefogáshoz?

A 1353-as adományvonalon hívásonként illetve sms-enként 250 forinttal lehet adományozni.
Aki rendelkezik bankkártyával, a www.segelyszervezet.hu oldalon egyszerűen és biztonságosan adakozhat, de természetesen továbbra is lehet segíteni átutalással és csekken a 11705008-20464565 bankszámla számon is. 

A Segélyszervezet az Advent Bazilika rendezvénysorozat helyszínén felállított Adománypontjában, ahol önkéntesek fogadják a pénzadományt a látogatóktól. A helyszínen lehetőség nyílik megismerkedni a Segélyszervezet munkájával, az adományboltban pedig a Segélyszervezet intézményeiben készített ajándéktárgyak vásárlásával lehet segíteni! 

Az ország bármelyik Tesco áruházának vevői 250 forintos adománykuponok vásárlásával támogathatják a Segélyszervezet munkáját december 24-ig, melyek december 1-től már online is elérhetők a Tesco Otthonról felületén 250, 500, valamit 1000 forint értékben.
A nagyobb postákon kihelyezett gyűjtődobozokba dobott vagy csekken felajánlott adománnyal.
Az Ökumenikus Segélyszervezet idén is várja mindazok jelentkezését az [email protected] címen, akik szívesen segítik adománygyűjtést.
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában