Tárgyalások Münchenben

2022.11.18. 08:25

Szijjártó: a BMW debreceni beruházása a korábban bejelentettnél is többről fog szólni (videó)

Újabb bejelentés várható jövő héten a BMW debreceni beruházásával kapcsolatban, amely ezáltal még többről fog szólni, mint amit eredetileg terveztek – tájékoztatott a miniszter közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Münchenben.

Szijjártó Péter

Forrás: Facebook / Szijjártó Péter

A tárcavezető hangsúlyozta, hogy a BMW beruházása a magyar gazdaság sikertörténete lesz, a német autóipari vállalat olyan gyárat épít Magyarországon, amelynek működése során teljes mértékben a környezetvédelmet és a versenyképességet ötvözik.

„Ez a gyár olyan lesz, ahogyan az elkövetezendő évtizedek ipara fog kinézni. Magyarország, Debrecen a BMW-vel közösen olyat fog mutatni a világnak, amely csak a következő évtizedekben válik általánossá a világgazdaságban” – emelte ki.

Majd hozzátette: Debrecenben nem pusztán Európa, hanem az egész világ egyik legmodernebb gyárát hozzák létre, ahol a BMW az első teljes elektromos platformját fogja építeni.

A miniszter leszögezte, hogy az ukrajnai háború és a brüsszeli szankciók miatt az európai gazdaság a súlyos recesszió irányába rohan, hazánknak pedig nem lehet más a célja, mint hogy ebből kimaradjon.

Aláhúzta: ez nem egyszerű feladat, de lehetséges, és világos recept van rá, méghozzá az, hogy fenn kell tartani a Magyarországra érkező beruházások növekedésének ütemét, amiben a bajor vállalatoknak is nagy szerepük van.

„A beruházásokból lesz ugyanis a munkahely, a munkából lesz termelés, a termelésből pedig gazdasági növekedés. És ha marad a gazdasági növekedés, akkor ki tudunk maradni a recesszióból, és nem kell számolnunk olyan negatív gazdasági következményekkel, mint amelyeket sajnos Európában már a világjárvány következtében láttunk” – fogalmazott.

Szijjártó Péter többek között Florian Herrmann bajor kancelláriaminiszterrel, Melanie Huml európai és nemzetközi ügyekért felelős miniszterrel, valamint több nagyvállalat, a BMW AG, a Knorr-Bremse és a Schaeffler AG vezetőivel találkozott Münchenben.

Korábban írtuk:

„Drámai változások zajlanak mind a globális politikában, mind a globális gazdaság területén. Az ilyen helyzetekben értékelődnek fel különösen a stabil, kiszámítható és megbízható partnerek”

– írta Szijjártó Péter a Facebookon.

A külgazdasági és külügyminiszter közölte, a német tartományok között Bajorország Magyarország első számú kereskedelmi partnere és innen érkezik a második legtöbb beruházás is hazánkba.

„Melanie Huml európai és nemzetközi ügyekért felelős miniszternek ma személyesen is garantáltam: Magyarországon továbbra is a legversenyképesebb adó és beruházási környezet, stabil politikai vezetés, valamint energiabiztonság várja a bajor vállalatokat”

– zárta bejegyzését Szijjártó Péter.

A külgazdasági és külügyminiszter Florian Herrmann bajor kancellária-miniszterrel is egyeztetett.

„Mindkettőnknek fontos a bajorok és a magyarok barátsága, fontos a jó együttműködés. Egyetértünk abban, hogy nem feltétlenül kell mindenben egyetértenünk, de ettől még beszélnünk kell egymással. Mi ezt rendszeresen meg is tesszük”

– írta Szijjártó Péter a Facebookon.

Szijjártó Péter találkozott Oliver Zipsével is.

„Oliver Zipse volt a BMW termelésért felelős igazgatósági tagja, amikor éveken keresztül a debreceni beruházásról tárgyaltunk. Kemény vetélytársaink is voltak, hosszasan tárgyaltunk, semmi sem szivárgott ki és végül nyertünk. Oliver most már a BMW nagyfőnöke, Magyarország és a debreceni beruházás igaz barátja. Mindig korrekt volt velünk, elkötelezettsége a jó együttműködés mellett vitathatatlan. Ma áttekintettük a debreceni beruházás állását és az európai autóipar fejlődési irányait”

– írta a miniszter a közösségi oldalán.

Korábban írtuk:

„Németországból a legtöbb beruházás Magyarországra Bajorországból érkezik, a bajor vállalatok kulcsszerepet játszottak eddig is a magyar gazdasági növekedésben, úgyhogy a legtöbb, amit ma tehetünk: irány München!” – írta közösségi oldalán péntek reggel a külgazdasági és külügyminiszter.

A miniszter szerint „az elhibázott brüsszeli szankciós politika recesszió felé sodorja az európai gazdaságot”. Leszögezte, 

Magyarország célja egyértelmű: kimaradni a recesszióból. 

Szijjártó Péter úgy fogalmazott, „ez csak úgy lehetséges, ha újabb és újabb beruházásokat hozunk Magyarországra. A beruházásokból lesz munkahely, a munkahelyekből termelés, a termelésből gazdasági növekedés. Németországból a legtöbb beruházás Magyarországra Bajorországból érkezik, a bajor vállalatok kulcsszerepet játszottak eddig is a magyar gazdasági növekedésben, úgyhogy a legtöbb, amit ma tehetünk: irány München!”

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában