Sikeres összefogás

2022.10.30. 16:31

Semjén Zsolt gratulált a szlovákiai helyhatósági választások magyar eredményeihez

Szlovákiai megyei és önkormányzati választások: Semjén Zsolt gratulált a Szövetség választáson elért magabiztos eredményéhez.

Semjén Zsolt

Forrás: MTI

Fotó: Balogh Zoltán

A miniszterelnök-helyettes hangsúlyozta, hogy a választáson elért eredmény az egész szlovákiai magyarság közös sikere. 

A felvidéki magyarok összefogása meghozta gyümölcsét. 

Semjén Zsolt reményét fejezte ki, hogy a megválasztott képviselők élni tudnak a választóktól kapott bizalommal, és erős magyar érdekképviseletet teremtenek.

A szlovák megyei választásokon a Szövetség nevű felvidéki magyar párt mintegy negyedével több képviselői mandátumot szerzett, mint elődpártjai öt évvel korábban; az önkormányzati választásokon a legtöbb polgármesteri posztot, a mandátumok csaknem felét független jelöltek szerezték meg

 - derült ki a szlovák statisztikai hivatal (SÚSR) által vasárnap délután közzétett hivatalos végeredményekből.

Bár a Szövetség által indított jelölteknek a megyeelnöki posztot sem a jelentős létszámú magyar lakossággal rendelkező nagyszombati, sem pedig a nyitrai megyében nem sikerült elnyerniük, jelöltjeik megszerezték az öt évvel ezelőtt elnyert voksok mintegy dupláját. A tavaly egységesült felvidéki magyar párt a megyei választásokon 54 megyei képviselői helyet szerzett, ami mintegy negyedével több a párt elődpártjai által öt évvel korábban szerzett 42 mandátumnál, és ennek eredményeként a nyitrai, illetve a nagyszombati megyékben a legnagyobb képviselői frakciót a magyar párt adja.

A szlovákiai pártok közül a magyar párt lett az, amely a legtöbb önállóan indított képviselőjelöltet juttatta be a megyei képviselőtestületekbe: a megyei választásokon a Szövetség jelöltjeire több mint félmillióan szavaztak, miközben az egy évvel ezelőtti népszámláláson 422 ezren vallották magukat magyar nemzetiségűnek.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában