Okafogyottá vált

2022.08.17. 22:45

Nem sokakat mozgatott meg a fakivágások elleni tüntetés

A politikamentesnek hirdetett megmozduláson megjelent Tordai Bence, a Párbeszéd országgyűlési képviselője is.

Tiltakozik a „tömeg” a fakivágások ellen.

Forrás: Magyar Nemzet

Fotó: Havran Zoltán

Nem vonzott túl sok érdeklődőt a zöld civil szervezetek által szervezett tüntetés szerda este a budapesti Széchenyi István téren. A demonstráción a fakivágások ellen tiltakoztak, mert a szervezetek úgy vélik, súlyos pusztítás lehet a következménye a kivágásokat megengedő kormányrendeletnek – írja a Magyar Nemzet.

Ezt annak ellenére feltételezik, hogy

a kabinet egyértelműsítette, továbbra is tiltják a nemzeti parkok és a Natura 2000 területén lévő erdőkben a fakitermelést.

Az egyik felszólaló, Rodics Katalin a Greenpeace képviseletében kijelentette, hogy több résztvevő jelent volna meg, ha keddre szervezték volna a tüntetést, tehát mielőtt a kormány egyértelműsítette környezetvédelmi szándékát. Mikrofon elé állt a baloldali színész, Molnár Áron is, aki szolidaritásra hívott fel a katások, a pedagógusok és a rezsicsökkentés mellett. Ezenkívül felszólított kiállásra is az ország természeti kincseiért, és arra biztatta a hallgatóságot, hogy jelentkezzen mindenki erdőőrnek, majd

rap stílusra váltva fejezte ki érzéseit a klímakatasztrófáról és az aszályról.

Bojár Iván András művészettörténész, egyben az esemény fő szervezője elégedetlenségének adott hangot, mert szerinte az erdő nem a „földesuraké”, hanem a magyaroké és a gyermekeinké. Tudomása szerint már több százan jelentkeztek az országosan szerveződő erdőőrségbe, akiknek a feladata az lesz, hogy vigyázzanak a magyar erdőkre.

A politikamentesnek hirdetett megmozdulás, amelyen megjelent Tordai Bence, a Párbeszéd országgyűlési képviselője is, nem sokkal ezután véget ért.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában