Fudan-referendum

2022.08.16. 13:43

Kihátrált saját népszavazási ötlete mögül Karácsony Gergely

Végleg elbukott a Fudan-népszavazás ügye, mivel Karácsony Gergely főpolgármester, a referendum egyik kezdeményezője megvonta a támogatását, így egyedül maradt Baranyi Krisztina. Ferencváros polgármestere azonban még mindig szeretné azt elérni, hogy helyi népszavazást tartsanak a kérdésben.

Forrás: MTI

Fotó: Illyés Tibor

Kihátrált a Fudan-népszavazás mögül a főváros, holott Karácsony Gergely nemrég még azt mondta, nekik az a dolguk, hogy megtalálják a módját, hogy legalább a budapestiek elmondhassák a véleményüket a Fudan Egyetem, illetve az álláskeresési járadék ügyében – írta meg a Népszava cikke nyomán a Magyar Nemzet.

A lap emlékeztet rá, hogy az Alkotmánybíróság az országgyűlési választások után nem sokkal döntött úgy, hogy nem lehet országos népszavazást kiírni a Fudan Egyetem ügyében, mivel az nemzetközi szerződést érintene. Ezután állt elő azzal a ferencvárosi polgármester, Baranyi Krisztina, hogy a kérdésben helyi népszavazást szerveznének Budapesten és Ferencvárosban.

A lap megkeresésére Baranyi úgy kommentálta a Karácsony Gergely döntését, hogy nagyon homályos válaszokat kap az erre vonatkozó kérdéseire. 

 

A legőszintébbnek az a verzió tűnik, miszerint a Fővárosi Közgyűlésen sem menne át a kezdeményezés, mivel a Demokratikus Koalíció nem támogatná.

 

Karácsony párttársa, Tordai Bence az országos referendumról szóló alkotmánybírósági döntés előtt még azt mondta, nincs szükség rá, hogy „megtartsák a drága referendumot” , hiszen a társadalom – szerintük – úgyis velük ért egyet.

A főpolgármester mostani visszalépése a lap szerint azért is számít rendkívülinek, mert tavaly nyáron a kormány gyermekvédelmi népszavazására adott válaszként még ő maga állt elő egy referendum ötletével, majd a Nemzeti Választási Bizottság a Karácsony által benyújtott ötből két népszavazási kérdést engedett át augusztusban, a Fudan Egyetem ügyéről, illetve az álláskeresési járadék meghosszabbításáról szólót.

A népszavazáshoz szükséges aláírásokat is csak később sikerült összegyűjtenie a baloldalnak, a beharangozott január elejei időpont helyett csak január 21-én tudták leadni az összegyűjtött 235 ezer aláírást a Nemzeti Választási Bizottságnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában