Felelősség és megtiszteltetés

2022.07.29. 11:51

Harmadik alkalommal őrzik magyar Gripenek a balti légteret

A Magyar Honvédség 4 Gripen harci repülőgépe egy mintegy 50 magyar katonából álló kontingenssel, vezető nemzetként augusztus elsejétől november 30-ig Németország és Olaszország légierejével közösen teljesít szolgálatot a Litvániában található bázison.

Augusztustól ismét, immár harmadik alkalommal a Magyar Honvédség Gripenjei őrzik majd a balti légteret - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) pénteken.

Közleményük szerint Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a litvániai Siauliai légibázison tartott ünnepségen azt hangsúlyozta: a baltikumi légtérrendészeti feladatban való aktív részvétel hatalmas felelősség és megtiszteltetés is egyben, ami egyértelműen bizonyítja a Magyar Honvédség állományának magas szintű felkészültségét.

Vezető nemzetként egy olyan feladat jelképes kulcsait vesszük most át, amely kiemelt szerepet tölt be mind a balti államok polgárainak életében, biztonságában, mind a NATO történetében. Az orosz-ukrán háború miatt ráadásul a balti légtér Európa egyik legérzékenyebb légterévé vált, ahol most NATO alárendeltségében, a magyar zászló alatt, a Magyar Honvédség egyenruhájában Magyarországot, a magyar nemzetet képviselik katonáink - idézte a közlemény a miniszter szavait.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf úgy fogalmazott: "mi, politikusok is érezzük a feladat súlyát, a küldetés még nagyobb felelősségét: éppen ezért nagy tisztelettel köszönöm meg Észtország, Lettország és Litvánia polgárainak bizalmát, hogy egy ilyen érzékeny pillanatban honi légterük őrzését ránk, magyarokra bízzák".

Hangsúlyozta továbbá, hogy a magyar kormány az Európát sújtó háború idején is elkötelezetten gondoskodik fegyveres erejének fejlesztéséről, hogy önmaga védelmén túl, a NATO tagjaként a szövetség alapokmányában rögzített kollektív védelemhez hozzájárulhasson. A haderőfejlesztési program révén Magyarország már jövőre eléri a korábban 2024-re tervezett és a NATO által is elvárt honvédelmi kiadási szintet, s ez - mint kiemelte - a következő években is fenntartható.

A háború sok mindent átértékelt, emiatt a haderőfejlesztési programot is fel kell gyorsítani - szögezte le a közlemény szerint Szalay-Bobrovniczky Kristóf.

A NATO tagállamok 2004 óta működő, közös állandó missziójának kettős célja, hogy egyrészt növelje a térség országai - Észtország, Lettország és Litvánia - állampolgárainak biztonságérzetét, másrészt, hogy fejlessze a szövetséges és partner erők együttműködési képességeit.

A Magyar Honvédség 4 Gripen harci repülőgépe egy mintegy 50 magyar katonából álló kontingenssel, vezető nemzetként augusztus elsejétől november 30-ig Németország és Olaszország légierejével közösen teljesít szolgálatot a Litvániában található bázison - olvasható a HM közleményében.

Borítókép: Magyar JAS-39 Gripen típusú vadászrepülőgép a litvániai Siauliai Légi Bázison 2015. augusztus 31-én. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában