Adózás

2022.07.13. 18:47

Bánki Erik: a kata új szabályozásával a kormány visszatért az eredeti szándékhoz

A Fidesz frakcióvezető-helyettese szerint a baloldal kétszínűen viselkedik.

A kisadózó vállalkozások tételes adója (kata) új szabályozásával a kormány visszatért a kiinduló ponthoz, ahhoz a szándékhoz, amiért az adónem megszületett, hogy legyen a lakosságnak szolgáltatást nyújtó, vagy termékeket értékesítő egyéni vállalkozóknak egy alacsony összegű, kevés adminisztrációval járó, ésszerű adózási forma – mondta Bánki Erik, a Fidesz frakcióvezető-helyettese, a gazdasági bizottság elnöke szerdán az MTI-hez eljuttatott videónyilatkozatában.

Kiemelte, ilyen szakmák például a fodrász, a villanyszerelő, a műkörmös, a festő, a kézműves. Induláskor ezeknek a vállalkozásoknak az aránya a katát választó adózók közül 85 százalék volt. Látható, hogy a kormány jól eltalálta azt a kört, amely az ilyen kedvező, alacsony adminisztrációval, alacsony adózási teherrel járó formát választhatják. Ők az új jogszabály szerint jól fognak járni, hiszen az eddigi 12 millió forint árbevételszintet 18 millió forintra emelték, így évi 18 millió forint árbevétel után továbbra is havi 50 ezer forint adót kell megfizetniük.

Bánki Erik hangsúlyozta, a törvénymódosításra azért volt szükség, mert sok munkaadó bújtatott foglalkoztatásra használta a jogszabályi lehetőséget. Ahelyett hogy bejelentette volna a munkavállalókat, és kifizette volna utánuk a szükséges közterhet, a béreket terhelő adókat, járulékokat, ahelyett katás alvállalkozóként foglalkoztatta őket, miközben ténylegesen munkavállalóként dolgoztak.

Kifejtette, a munkaadók arra kényszerítették a katás vállalkozókat, valódi munkavállalóikat, hogy kihasználva a kedvező adózási lehetőséget, éves szinten 250-300 milliárd forintot megtakarítsanak a munkaadóiknak. Ezzel nem tettek mást, mint egy olyan adócsalást követtek el, amellyel a költségvetés számára 250-300 milliárd forintnyi kiesést okoztak – mondta. Az ott dolgozók ezen felül elestek a munkavállalóknak járó juttatásoktól, illetve később a nyugdíjszámításnál is komoly bajba kerülhetnek – figyelmeztetett. Duplán rosszul járnak, miután a nyugdíjjárulékoknál a szolgálati időt is csak fele mértékben, illetve időarányos mértékben fogja figyelembe venni a nyugdíjszámítás – tette hozzá Bánki Erik, megemlítve, hogy a katás vállalkozóként foglalkoztatott munkavállalók nyugdíja a minimálbérhez kötve is kevesebb lesz annál. Mindkét oldalról a felét fogják kapni a nekik járó nyugdíjnak, összességében egynegyedét fogják megkapni annak a nyugdíjnak, mint amire számítanak – mondta. Valószínűsítette, hogy a dolgozók nagy része erről nem is tud.

Bánki Erik álságosnak nevezte azokat a baloldali politikusokat, akik most „szítják a tüzet”, és „támadják ennek az adónak a megváltoztatását”, hiszen amikor a kata létrejöttekor a kedvezményes adózási forma törvényjavaslatként a parlament előtt megjelent, egyikük sem támogatta ennek a bevezetését. A baloldal politikája ebben sem változott semmit, bort isznak és vizet prédikálnak – mondta.

Felhívta a figyelmet arra, hogy több lehetőségük is lesz azoknak, akik nem férnek be az új jogszabály hatálya alá. Egyrészt átalányadózók lehetnek, és ha valóban vállalkozók és cégeknek szolgáltatnak, akkor kedvező, 40 százalékos költséghányad-elszámolhatósággal rendelkező adózási formában. Valamivel ugyan többet fognak fizetni, de még mindig egy alacsony adminisztrációs és alacsony adóteherrel bíró formát választhatnak. Az átlag magyar jövedelmet alapul véve a katához képest 515 ezer forinttal fognak több adót fizetni éves szinten, mint eddig. A mellékállásúak jobban járnak. Mellékállás esetén az átlagbérszint felét figyelembe véve, ők a katával szemben 20 ezer forinttal kevesebb adót és járulékot fognak fizetni. Az eddig a kata hatálya alá tartozó társas vállalkozások a kisvállalkozási adózásban még mindig megtalálhatják az átlag feletti kedvezményt nyújtó adózási lehetőséget.

A NAV és a Pénzügyminisztérium kalkulátorokkal segíti a döntéshelyzetbe kerülő vállalkozásokat. Az ígéret szerint napokon belül elérhető lesz a Pénzügyminisztérium, és az adóhivatal honlapján az a kalkulátor, amely mindenkit segít abban, hogy megtalálja a legkedvezőbb, legelőnyösebb megoldást – mondta Bánki Erik.

Borítókép: Bánki Erik, az Országgyűlés gazdasági bizottságának fideszes elnöke felszólal a „Magyarország gazdasági érdekeinek védelmével ellentétes politikai nyomásgyakorlás elutasításáról” szóló politikai nyilatkozat vitájában az Országgyűlés rendkívüli plenáris ülésén 2022. július 11-én. Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában