Fényes nappal rabolták ki

2022.07.01. 11:14

Az egyre romló közbiztonság miatt elköltözik Franciaországból a híres zenész (videó)

A fiatal nőt a nyílt utcán késsel fenyegetve rabolták ki, ezek után döntött úgy, hogy elhagyja Párizst és visszamegy a szülőhazájába. A francia fővárosban az utóbbi időben rendkívüli módon megugrott a bűnözés, egyre több a betörés, valamint a csalók és a turistákra szakosodott tolvajok száma is megnőtt.

Döbbenetes támadás érte a híres fiatal svájci hegedűművészt, Julie Berthollet-t, aki az Instagramon számolt be a történtekről – írja a V4NA.

A bejegyzésből kiderül, hogy az incidens pár nappal ezelőtt történt Párizsban, ahol a művésznő immár öt éve él. Fényes nappal a belváros 9. kerületében megfenyegette a fiatal nőt egy késsel felfegyverkezett férfi, majd elvette a nő ékszereit, két nyakláncot, egy karkötőt és három gyűrűt és menekülőre fogta. A nő nem hagyta annyiban a dolgot, megpróbálta visszaszerezni a tulajdonát, de a férfi olyan erővel lökte el, hogy a metró lépcsőjére zuhant. Szerencsére nem sérült meg, de teljesen megdöbbentette, hogy a körülötte lévő emberek közül senki nem segített neki, abszolút közönyösen nézték végig a többiek a jelenetet.

A fiatal nő a CNews La Matinale című műsorában beszélt a történtekről, elmondása alapján rendkívül meglepődött a szemtanúk embertelenségén. Julie Berthollet nem azt várta, hogy valaki szembeszálljon a fegyveres rablóval, de rendkívül rosszul esett neki, hogy a támadást követően senki nem kérdezte meg tőle, hogy jól van-e. A fiatal nő arról is beszélt, hogy őt úgy nevelték, hogy ha azt látja, hogy valaki sír vagy a földön fekszik, megkérdi, hogy tud-e neki segíteni, de tőle ezt senki nem kérdezte meg. Az egyetlen, aki törődött vele, az RATP tömegközlekedési vállalat alkalmazottja volt, a többiek csak arra vártak, hogy megérkezzen a metró és felszállhassanak rá.

A L’illustré nevű svájci lapnak adott interjújában Julie Berthollet elmondta, hogy nem ez volt az első eset, hogy kirabolták a francia fővárosban és arra a döntésre jutott, hogy elköltözik Párizsból, ahol öt és fél éve lakik, hazamegy Svájcba. A riportból az is kiderül, hogy nem sokkal a késes támadó előtt egy másik férfi megpróbálta tőle ellopni a mobilját, de nem járt sikerrel. A 25 éves hegedűművész elmondta, hogy nem bírja tovább a Párizsban uralkodó bűnözést és a közbiztonság hiányát. Julie Berthollet arról is beszélt, hogy húgával, a szintén zenész Camille-al öt és fél éve élnek Párizsban és mindig odafigyeltek, hogy elkerüljék a felesleges kockázatot, csak biztonságos környéken közlekedtek, kerülték a gyanús alakokkal való szemkontaktust, általában bő tréningruhát viseltek, a telefonjukat nem tartották szemmel láthatóan a kezükben és nem jártak éjszaka egyedül az utcán. A fiatal nő a támadás óta rendkívül kimerült, rosszul alszik és állandóan a rabló arcát látja maga előtt. Julie Berthollet jelenleg Svájcban van, de amint visszatér Párizsba, feljelentést fog tenni a történtek miatt.

Amint arról a V4NA korábban beszámolt, a francia fővárosban meredeken megugrott a bűnözés, egyre több betörés és csalás történik és a város legforgalmasabb látványosságainak környékén rendszeresen fosztogatják a turistákat, az elkövetők sok esetben magukat kiskorúnak mondó, de valójában nagykorú migránsok. A Synergie-Officiers nevű rendőrszakszervezet Twitter-bejegyzése alapján ezek az elkövetők olyan erőszakos, drogos fiatalok, akik valójában 18 év felettiek és illegálisan tartózkodnak az országban, hozzátéve, hogy a rendőrség minden nap szembesül ezzel a jelenséggel.

A CNews hírportál számolt be róla a minap, hogy a Párizsba érkező turisták úgy vélik, hogy a francia főváros az a hely, ahol leginkább kell attól tartaniuk, hogy kifosztják őket. A csalók és a zsebtolvajok elsősorban külföldi nyaralókra specializálódtak, akik, hallva a híreket a bűncselekményekről, félnek és rendkívül óvatosak, le sem veszik a kezüket a táskájukról. A cikkből az is kiderül, hogy az Eiffel-torony tövében lévő Mars-mező nevű közparkban is egyre több a zsebes és a csaló, ezért a környéken rendszeresen járőröznek a rendőrök, de ez egyelőre kevésnek bizonyul a környéken uralkodó bűnözés megfékezéséhez.

Borítóképünkön Julie Berthollet. Fotó: AFP/Joel Saget

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában