Kiegyensúlyozott megközelítésre van szükség

2022.06.09. 16:37

Szijjártó: kéz a kézben kell járnia a versenyképesség növelésének és a környezet védelmének (videó)

Kiegyensúlyozott megközelítésre van szükség, ugyanis a versenyképesség növelésének és a környezet védelmének kéz a kézben kell járnia - szögezte le Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) csütörtöki ülésén Párizsban.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a kereskedelemmel és fenntarthatósággal foglalkozó ülésen kijelentette: Magyarország büszke arra, hogy egyike a világ azon huszonegy államának, amely képes volt arra, hogy gazdasági teljesítménye növelésével párhuzamosan csökkentse károsanyag-kibocsátását.
Felszólalásában hangsúlyozta, 

el kell kerülni, hogy Európa a környezetvédelmi intézkedései miatt jelentős versenyhátrányba kerüljön globális riválisaival szemben.
Szijjártó Péter arra is kitért, hogy ha a közösség túl sok elvárást támaszt partnereivel szemben a politikai rendszereket vagy a környezetvédelmi intézkedéseket illetően a kereskedelmi megállapodások során, akkor a végén olyan pozícióban találhatjuk magunkat, ahol csak magunkkal kereskedhetünk, és ezzel komoly növekedési potenciált veszíthetünk.


Aláhúzta azonban, hogy "a környezetvédelem nem válhat semmilyen ideológia vagy filozófia túszává", majd hozzátette, hogy valós, nem pedig filozófiai kérdésről van szó. Nem lehet filozófiailag védeni a környezetet, csak a valóságban - mondta.
A miniszter végezetül tényeken alapuló vitát sürgetett arról, hogy mely energiatermelési módszerek tekinthetők tisztának és zöldnek. Ezzel kapcsolatban pedig úgy vélekedett, hogy egyenlő versenyfeltételeket kell biztosítani a nukleáris energia számára.
Nem szabad visszafogni vagy negatívan megkülönböztetni az atomenergia békés felhasználását célzó beruházásokat, különösen a jelenlegi körülmények közepette, amikor sok tagállam biztonságos energiaellátása a tét- fogalmazott.

Borítókép: Szijjártó Péter (MTI/Czeglédi Zsolt)

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában