Ifjúságpolitika

2022.04.25. 13:42

Elkötelezett a tehetségek jövője mellett a kormány

Az NTP keretében 2009 és 2021 között több mint 17 ezer projektet támogattak csaknem 28 milliárd forint értékben.

A kormány elkötelezett a tehetségek mellett, támogatásuk nemzetstratégiai jelentőségű – mondta a Miniszterelnökség családokért felelős államtitkára hétfőn Budapesten, a Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért, valamint a Tehetségbarát önkormányzat díj átadóján.

Zsigó Róbert köszöntőjében kiemelte, hogy a tehetségek gondozása a magyar jövő építését jelenti, a kormány elismeri a tehetséggondozó pedagógusok, mentorok, szakemberek munkáját.

Hozzátette: a Nemzeti Tehetség Programon (NTP) keresztül a kormány a tehetséges fiatalok mellett az őket gondozó szakemberek munkáját is kiemelkedően támogatja szakmai képzésekkel, módszertani anyagok, jó gyakorlatok kidolgozásával és átadásával. A legkiválóbbakat közülük 2013 óta pedig a Bonis Bona-díjjal ismerik el – fűzte hozzá.

Az államtitkár közölte: az NTP keretében 2009 és 2021 között több mint 17 ezer projektet támogattak csaknem 28 milliárd forint értékben. Idén ez az összeg minden korábbinál magasabb, 4,4 milliárd forint.

Zsigó Róbert úgy fogalmazott:

a mai nap annak ünnepe, hogy vannak olyan lelkes szakemberek, pedagógusok, oktatók és tehetséggondozók Magyarországon, akik életükkel, munkájukkal, szolgálatukkal és hiteles példájukkal járultak hozzá a rájuk bízottak tehetségének kibontakoztatásához és szellemi-lelki gyarapodásához.

Rácz Zsófia, a Miniszterelnökség fiatalokért felelős helyettes államtitkára arról beszélt, hogy a mindenki által ünnepelt és csodált eredmények egy nagyon hosszú út utolsó lépései.

Nekünk, fiataloknak a célvonal átszakítása előtt rengeteg akadályon és nehézségen kell túljutnunk, és szükségünk van olyan emberekre, akik végigkísérnek minket ezen a hosszú úton

– hangoztatta, majd gratulált a díjazottaknak.

Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára köszöntőjében az önkormányzatoknak a tehetséggondozásban betöltött szerepét méltatta. Szavai szerint tehetség kibontakoztatásához szükséges a születéskor rendelt útravaló, a támogató környezet és a szorgalom.

A Bonis Bona-díj célja, hogy erkölcsileg és anyagilag is elismerjék a tehetséges fiatalokat segítő szakembereket és szervezeteket. Idén hárman kaptak életműdíjat: Hegyeshalmi Csaba testnevelő tanár, edző, Rajkovits Zsuzsanna fizika-kémia szakos tanár és posztumusz Szász Erzsébet történelem-földrajz szakos mestertanár. Rajtuk kívül elismerést vehetett át ötvenöt tehetséggondozó, -fejlesztő és -segítő szakember és intézmény is.

A Tehetségbarát önkormányzat-díjat olyan önkormányzatok nyerhetik el, amelyek folyamatosan segítik a tehetséges fiatalok felkutatását, támogatását, és példamutató együttműködést folytatnak a tehetséggondozó szervezetekkel.

A kitüntetést idén hat önkormányzat, Budafok-Tétény (Budapest XXII. kerület), Maklár, Tiszafüred, Sármellék, Siklós és Szolnok kapta meg.

Borítóképünk illusztráció. Forrás: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában