Svédország

2022.02.01. 10:47

Szabadon engedték az ISIS-terroristákat

Szabadon engedtek a hatóságok két Szíriából hazatért és háborús bűnök vádjával letartóztatott női ISIS-tagot.

Megérkezett csütörtökön Svédországba a női ISIS-terroristák harmadik csoportja, akiket az északkelet-szíriai kurd enklávéból deportáltak „haza” az északi országba. Korábban hat másik nő érkezett Svédországba, akiket szintén háborús bűnökkel gyanúsítottak – írja a V4NA.

A most hazatért terrorista nők és gyermekeik az Iszlám Állam kalifátusának összeomlása óta a kurdok által ellenőrzött egyik táborban raboskodtak. A reptéren a terroristákat egy rendőrökből, orvosokból és a szociális szolgálatok önkénteseiből álló csoport fogadta. Leszállásuk után letartóztatták, és az illetékes hatóság háborús bűnökkel foglalkozó csoportja kihallgatta őket. Az ügyészség később közölte: a két nő ellen nyomozás is indult háborús bűnök elkövetésének gyanújával.

 

A korábbi gyakorlathoz hasonlóan a most érkezett két nőt is szabadlábra helyezték a svéd hatóságok. Ugyanakkor a gyanú ellenük továbbra is fennáll, tovább vizsgálják a két nő Iszlám Kalifátusban végzett tevékenységét.

 

Ann Linde svéd külügyminiszter a női ISIS-tagok Svédországba érkezésével kapcsolatban azt mondta: a külügyminisztérium munkatársai, a biztonsági szolgálatok és a szociális hatóságok képviselői gondoskodtak arról, hogy a nők visszatérése a lehető legbiztonságosabb keretek között történjen.

Svédország kötelezettséget vállalt a háborús bűncselekmények gyanújának kivizsgálásával és üldözésével kapcsolatban. Svédországban létezik egy, a bűnüldöző hatóságok által is elérhető befogadási rendszer, hogy az ilyen esetekben a vádakat minél hamarabb ki lehessen vizsgálni

– közölte az esettel kapcsolatban Hanna Lemoine, a Nemzetközi és Szervezett Bűnözés Elleni Ügyészség főügyésze.

Borítóképünk illusztráció (Shutterstock)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában