Az első 50 nyilvános

2022.02.25. 18:54

Elkészült a kormánypártok listája

Döntött a Fidesz országos választmánya a választási listáról, aminek az első ötven helye nyilvánossá vált.

– Az országos választmány elfogadta a Fidesz-KDNP országos listáját, az első 50 helyet hozta nyilvánosságra – derül ki a pártok által kiadott közleményből. Mint kiderült, Orbán Viktor vezeti a kormánypártok országos listáját, a miniszterelnököt Semjén Zsolt, a KDNP elnöke és Kövér László házelnök követi 

– a Fidesz országos választmánya pénteken döntött a párt országos listájáról, a lista első ötven nevét hozták nyilvánosságra - írja a Magyar Nemzet. Utánuk két női politikus, 2014 után ismét Mátrai Márta, az Országgyűlés háznagya és Gál Kinga pártalelnök, EP-képviselő következik. 

Az első tízben kapott helyet a Fidesz elnökségének többi tagja, Kósa Lajos, Németh Szilárd és Kubatov Gábor, a párt parlamenti frakciójának vezetője, Kocsis Máté, valamint a KDNP-t képviselő Harrach Péter.

A párt vezetői után a szövetséges szervezetek vezetői következnek: Lezsák Sándor (Nemzeti Fórum), Jakab István (Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége), Győrffy Balázs (Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége), Turi-Kovács Béla (Kisgazda Polgári Egyesület), Szatmáry Kristóf (Magyar Vállalkozók és Munkaadók Pártja), illetve Illés Boglárka, a Fidelitas elnöke. A miniszterek közül Varga Mihály a 19., Gulyás Gergely a 26., Szijjártó Péter a 27., Varga Judit a 30., Rogán Antal a 31., Süli János a 32. helyet kapta a listán.

Előkelő helyet kapott továbbá a Fidesz listáján Németh Zsolt, Bajkai István, Selmeczi Gabriella, Fónagy János és Fazekas Sándor is, de az első ötvenben a miniszterek többsége is ott van. Az első ötvenben vannak még a párt kommunikációs politikusai is: Nyitrai Zsolt, Dömötör Csaba, Nacsa Lőrinc, Hollik István, Halász János és Orbán Balázs. Az egyéniben induló jelöltek közül Németh Szilárd, Lezsák Sándor, Szatmáry Kristóf, Simicskó István, Németh Zsolt és Süli János található az első ötvenben.

Mint a közlemény részletezi, április 3-án a tét nem kisebb, mint hogy Magyarország továbbra is előre megy vagy visszafordul a kudarcokkal teli Gyurcsány-korszakba. Az országos listákat szombat délután 16 óráig kell leadni a Nemzeti Választási Bizottságnak. A listaállításhoz 14 megyében, legalább 71 egyéni jelöltet kell állítani.

Borítókép: A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke beszédet mond a Fidesz-KDNP közös frakcióülésén Balatonfüreden 2022. február 16-án.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában