Szervezett bűnözés visszaszorítása

2022.01.24. 14:40

Újabb merényletet terveztek Vucic szerb elnök ellen, de nem aggódik

Aleksandar Vucic szerb elnök azt állítja, ismét merényletet terveztek ellene, de nem aggódik, szerinte Szerbia biztonságos ország.

Legutóbb éppen egy évvel ezelőtt jelentette be a szerb bűnügyi rendőrség igazgatóságának vezetője, hogy merénylet készült az államfő ellen, az akkori jelentések szerint az a bűnbanda készült meggyilkolni Aleksandar Vucicot, amelyre néhány nappal korábban csapott le a rendőrség. 

Aleksandar Vucic először 2014-ben, miniszterelnökké választásakor hirdetett harcot a szervezett bűnözés ellen, 

azóta több bűnözői csoportot is felszámoltak a hatóságok. Később többször is megismételte, hogy Szerbia nem kerülhet bűnözők kezébe, és az állam nem engedheti meg, hogy bűnözői csoportok irányítsák.

A Vecernje Novosti című belgrádi napilap hétfői beszámolója szerint most az Európai Rendőrségi Hivatal, az Europol értesítette a szerb szolgálatokat, hogy egy nemzetközi bűnözői csoport támadást készít elő a szerb köztársasági elnök ellen. Aleksandar Vucic közölte, a merényletet február közepére tervezték, hozzá pedig január 14-én jutott el a tervezett támadás híre, de – mint mondta – nem kezdett aggódni, mert bízik az illetékes szervekben, amelyek teszik a dolgukat, és Szerbia biztonságos ország, a legutóbbi maffialeszámolás 2020 novemberében volt. Hozzátette: ha a támadók már benn lennének az országban, akkor nem tudna hová bújni, mert ha meg akarsz ölni valakit, akkor meg tudod ölni. Véleménye szerint 

a merénylet célja az ország stabilitásának megingatása lehet, közvetlen kiváltó oka pedig a kábítószer-kereskedelem elleni intenzív harc.

Aleksandar Vucic közölte, az operatív értesüléseket átadó uniós ország tudta, hogy honnan érkeznek majd a fegyverek, és egy listát is átnyújtott, amelyen hét, különböző állampolgárságú ember neve szerepel. Mint mondta, ő egyiküket sem ismeri, egyikükkel sem találkozott még soha.

A szerb sajtó közlése szerint a szóban forgó bűnszervezetet a montenegrói Radoje Zvicer, a kavaci klán vezető tagja irányítja, tagjai pedig montenegrói, bosznia-hercegovinai és szerbiai állampolgárok, de más országokban is vannak segítőik. A Vecernje Novosti értesülése szerint a merényletet távcsöves puskával akarták végrehajtani február első felében, az előkészületeket pedig kábítószer-kereskedelemből befolyt pénzből finanszírozták.

A nyomozásban az összes szerb hírszerző ügynökség részt vesz, 

és a cél nemcsak azok elfogása, akik végrehajtották volna a merényletet, hanem segítőiké is, a legfőbb cél pedig felbujtójuk leleplezése. A belügyi szervek azt is igyekeznek felderíteni, hogy a bűnbandának voltak-e segítői az államfő közvetlen környezetében, és külföldi szervezetek részt vettek-e a merénylet tervezésében.

A merénylet híre egyebek mellett azért is korbácsolta fel az indulatokat Szerbiában, mert áprilisban előrehozott parlamenti választást és elnökválasztást tartanak az országban, és várhatóan újra Aleksandar Vucicot választják meg államfőnek, a közvélemény-kutatások pedig azt mutatják, hogy a kormányt is ismét az általa irányított Szerb Haladó Párt vezetheti.

Borítókép: Aleksandar Vucic szerb elnök leadja voksát az alkotmány igazságügyre vonatkozó részének módosításáról szóló népszavazáson Belgrádban 2022. január 16-án / MTI / EPA / Marko Djokovic

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában