Diplomácia

2022.01.24. 13:10

Szijjártó: radikálisan változtatni kell az EU afrikai és közel-keleti politikáján (videó)

Radikálisan változtatni kell az Európai Unió afrikai és közel-keleti politikáján, máskülönben a közösség teljesen el fog jelentéktelenedni ezen térségekben, és további biztonsági kockázatok fognak kialakulni – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Brüsszelben, a Külügyminiszterek Tanácsülésének alkalmával.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető abszolút sikertelennek nevezte az elmúlt évek intézkedéseit ezen a téren és hangsúlyozta, hogy az EU politikájának hármas célt kell szolgálnia: lehetővé kell tenni a szíriai és líbiai menekültek hazatérését, meg kell akadályozni az újabb kiáramlásokat, illetve segítséget kell nyújtani a két országnak abban, hogy ne legyenek a jövőben migrációs tranzitállamok.

Szijjártó Péter szerint ez három feladatot ró a közösségre. Először is, segíteni kell Törökországot abban, hogy minél több szíriai hazatérhessen onnan, ugyanis ha újabb bevándorlási hullámok érik az országot, akkor nehezen lesz tartható a 2016-ban kötött megállapodás a migránsok feltartóztatásáról.

Emellett Brüsszelnek a „migrációs hullámok inspirálása” helyett biztonsági, gazdasági és egészségügyi fejlesztési programokat kellene végrehajtania a Közel-Keleten és Afrikában. Továbbá támogatnia kellene az afrikai országokat a déli határaik védelmében – mondta.

Ha erre az Európai Unió nem képes, ha folytatjuk az elmúlt évek Közel-Kelet- és Afrika-politikáját, akkor az EU-ra további biztonsági kockázatok leselkednek

– fogalmazott.

Hozzátette, hogy egy-egy ennek ellentmondó kommunikációs panel ellenére, az Európai Bizottság továbbra is migrációpárti politikát folytat.

Borítóképünkön Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában